Mandula
- Köszöntjük kedves hallgatóinkat, ez itt a Rádió Plusz, Kendor hivatalos rádiója. Ma szeptember 3. van, Réba és Díra napja. 6 óra van és kezdődik a kívánságműsor legelőször is Kincs kérte a barátjának a Radioactive -t, jöjjön most ez a felvétel...
Radioactive
Felcsendült a rádiós ébresztőből Lumier egyik kedvenc száma, minek hatására jókedvűen ledobta magáról a takarót és kissé kócosan elhúzta a sötétítőfüggönyt. Csodálattal figyelte a napfelkeltét. Ahogy az égitest parázsló tűzlabdaként bukkant fel a zöld dombok mögött az fantasztikus látvány. Az ég alja rózsaszínes narancssárgás köntöse körbevette a felkelő napot. Ilyenkor jó lenne, ha megállna az idő és tovább élvezhetné a pillanatot. De az sosem áll meg, így neki is ideje lesz kimennie és összekészülnie, ha nem akar elkésni.
A fürdőben egy sűrű fogú fésűvel próbálta megfegyelmezni vállig érő borzas, barna haját. Amikor már úgy látta, hogy elfogadható állapotba sikerül hoznia, összefogta és hátul feltűzte egy csattal. Egy tincset hagyott a szemébe lógni, ami meglehetősen jól állt neki. Ezt követően megmosakodott, majd a konyha felé vette az irányt, hogy valami harapnivalót keressen magának. A hűtő nem volt nagyon tele, de még látott benne egy dobozt margarint, egy fej fokhagymát és 2 deka szalámit.
- Fokhagymás pirítós! - jutott eszébe a csodás gondolat.
A reggeli végeztével átöltözni ment a szobájába. Egy citromsárga toppot, egy tintakék térdnadrágot és két kék karika-fülbevalót vett fel. Majd újra a fürdőbe ballagott. A tükörben megnézte magát, egy kicsit megigazította a haját és halványan kihúzta a szemét. Ezt követte egy kis szempillaspirál, majd a szájfény. Elégedetten elmosolyodott a végeredmény láttán. Az arca a szájához hasonlóan szív alakra emlékeztetett, az apjától örökölte. De az eleven csokibarna szemek, a hosszú szempillák, a finoman ívelt szemöldök... Tisztára olyan volt mint az anyja magabiztos tekintete. Az apja már nem élt velük rég óta, mert egy másik nőhöz költözött. Luminak volt egy fiú féltestvére is, de még sosem látta, mint ahogy az apukáját se már vagy 10 éve. Az órára pillantott kiérve a fürdőszobából és látta, hogy még időben van 6:45. A busza 7:10-kor indult.
- Még lesz időm a hörcsögöket megetetni... - gondolta magában, ahogy a terráriumhoz lépett.
3 szíriai aranyhörcsögöt tartott, 2 lány és egy fiút, így mindig voltak kis hörcsögök is. Kisgyerek kora óta szerette az állatokat, de mivel panellakásban laktak az anyjával, ezért nem tarthatott kutyát vagy macskát. Ezt a házat is nehezen bírták fenntartani abból a kevés pénzből amit az anyukája ápolónőként keresett.
- Gombóc, Picur, Mandula, hol vagytok? - kérdezte a terrárium fölé hajolva.
Két kis barna jószág azonnal odajött a kezében lévő finom répacsemegére, de a harmadikat sehol se látta.
- Mandula? Mandula hol vagy?
Felforgatta az egész hörcsöglakot, amikor egyszer csak megtalálta a kisállat holttestét az egyik sarokban. A szeme be volt csukva, úgy nézett ki mintha csak aludt volna, de amikor a kezébe vette érezte, hogy már kihűlt a kis teste, már nem lélegzett, nem mozdult. Majdnem felsikoltott ijedtében, a szeme könnybe lábadt.
- Mandula! Nem hallhattál meg! - suttogta elfojtott hangon.
Ez volt a kedvenc hörcsöge és nem akarta elhinni, hogy kimúlt szegény. Nehéz szívvel vette ki a terráriumból. Tudta, hogy ezek a kisemlősök max. csak 2 - 3 évig élnek, de nem számított rá, hogy pont ma reggel kell erre ébrednie. Eszébe jutott amikor hazahozta Mandulát a kisállat-kereskedésből, nagyon örült neki, mindig is egy hörcsögöt akart magának, ezért rágta a fülét az anyjának legalább egy hónapig. Nem akart sírni, pedig kegyetlenül fojtogatták a könnyek. Az arcához szorította a kis testet. Még elbúcsúzni sem volt ideje. És most mit csináljon? El kéne temetni valahova? De hova, mikor egy panelban van? Kidobni, nem dobhatja ki és bent sem hagyhatja a többi hörcsög között bomlani. Gyorsan eltemeti valahova amíg a busz nem jön. Még szerencse, hogy mindig időben szokott elkészülni. Előkeresett egy kis kapát amivel az anyja az erkélyi virágokat szokta gyomlálni és egy zacskóba rakta a halott kedvencét. Felhúzott egy barna balerinacipőt, magára kapta a táskáját és már indult is.
A lépcsőházban félhomály uralkodott, az első emeleten laktak így nem sokat kellett lépcsőznie. Mint a szél úgy suhant át az ajtón, kapkodta a kis lábait ahogy csak tudta. A parkba baktatott, közelebbi és jobb helyet nem is találhatott volna Mandula eltemetésére. Egy nagy tölgyfát pillantott ami a többi közül kimagaslott. Úgy döntött, hogy jobb híján ennek a tövébe fogja eltemetni. Leguggolt és ásni kezdett. Úgy érezte magát mintha valami sírásó volna, majd meghasadt a szíve ettől a gondolattól, de tudta, hogy sietnie kell.
- Egyszer minden meghal ez az élet körforgásának része. - ismételgette magában.
Nemsokára kész lett a gödör. Nem volt túl mély, de a célnak pont megfelelt. Remegő kézzel belehelyezte a kis hörcsögöt, majd óvatosan visszatemette. Ordítani és zokogni tudott volna. Érezte, hogy a szeme megint könnybe lábad, de nem hagyta, hogy elsírja magát. Majd ha visszaér az iskolából rendesen megadja a végtisztességet, de most többre nincs ideje, mennie kell.
- Nyugodj békében Mandula! - suttogta elcsukló hangon.
Felállt, felkapta a táskáját és útnak eredt. A kezéről nem mosta le a fekete földet, most nem érdekelte, hogy piszkos marad. Úgy érezte Mandula halálával egy része neki is meghalt. Szaladt egészen a buszmegállóig, nem foglalkozott az ottani emberekkel, vagy azzal hogy ki bámulja meg. Neki támaszkodott egy villanyoszlopnak, mert egy kicsit szédült és elfáradt a nagy rohanásban. Kapkodta a levegőt, mint akit egy vadállat üldözött idáig, olyan képet festett. A nadrágja is koszos volt, a sárga ujjatlanról nem is beszélve. Megérkezett pár perc múlva a busz és kezdődhetett az élet - halál harc a felszállásért. Ha azt vesszük az egész létünk egy nagy harc.Küzdünk az életben maradásért nap mint nap. De Lumiernek már nem volt ereje küzdeni, hagyta, hogy elé tolakodjanak. Neki már úgy is mindegy. Sok jellemtelen alak, ismeretlen arc, fiatalok, öregek. Egészen közelről egy fekete pólós magas srác előzte ki. Ez az egy olyan ismerősnek tűnt. Majd megcsapta az orrát a gyomirtó jellegzetes bűze. Fox? Ő is a buszmegállóban állt? Máskor mindig megérzi ha a közelében van, de most túlságosan el volt foglalva a saját bánatával. Pedig a fiú már egy jó ideje mellette állt és figyelte, tudta, hogy valami nincs rendben. Lumier nem szokott ennyire bánatos lenni, mintha minden pillanatban meghalni készülne. A tűz eltűnt a szeméből, helyette fénytelen üresség maradt.
A lánynak nagy nehézségek árán, de sikerült rászánnia magát, hogy felszálljon a járműre. Még nem voltak olyan sokan, ami kivételesen szokatlan volt, mert általában mindig tömve szokott lenni a busz. Lumi élőhalottként húzódott be a csuklóhoz, ott megkapaszkodott és megmerevedett mint egy szobor. A rókaszemű aki már hamarabb felszállt a másik oldalon állt pont vele szemben. Ő a lánnyal ellentétben meglehetősen jókedvében volt. Mentek egy megállót, majd a postánál felszállt egy igen ijesztő kinézetű srác. Lumier azelőtt még sohasem látta, de mégis mintha ismerős lett volna neki valahonnan. A bőre fehér volt és sápadt és élénk türkizkék szemei természetellenesen világítottak.Vékonyabb testalkattal rendelkezett és középmagas volt. Középszőke haja, a bőre és a ruhája is mind fakónak látszott az élénk tekintetéhez képest. Lumit kirázta a hideg és ezt tudta mit jelent: azt hogy sötét alakkal van dolga. Ő ezt így kisugárzásból is le tudta venni, nem tudja, hogy honnan, de érezte és ez az érzés nem volt kellemes. A fura kinézetű tizenéves egyenesen a csuklóba ment Foxhoz. A lány nem hallotta, hogy mit beszélnek, még mindig csak Mandula járt egyre a fejében.
- Csá! - köszönt a középszőke és a kezét nyújtotta.
- Csá testvér! - viszonozta azt ravasz mosollyal a másik srác. - Rég láttalak. Hogy, hogy most ezzel a busszal?
- Úgy, hogy kapaszkodj meg... mától én is oda járok ahova te, csak én b - s leszek. - válaszolta.
- Vagy úgy, már értem. A Vargában túl nagyok voltak az elvárások mi? - kérdezte nevetve Fox.
- Ja. - bólintott majd halkabbra fogta a hangját. - Meg apámnak az igazgatóval volt egy kis balhéja és ezért. De most itt nem mondhatom el, mert eléggé metszess az ügy.
- Értem. - mondta miközben olajzöld szemei Lumier felé pislogtak.
Egy ideig gyilkos pillantását a lányra szegezte, aki még mindig szomorúan nézett maga elé.
- Ki az a csaj? - zavarta meg a türkizkék szemű srác.
- Az osztálytársam. Miért bejön?
- Eredj már, részegen se kéne! - legyintett. - Inkább én kérdezhetném ugyanezt tőled úgy bámulod! Úgy néz ki mint aki most jött a kuka guberálásból. Tiszta retek mindene. Meg olyan búval bélelt feje van, tuti szívott valamit.
- Ja, észrevettem én is. - bólintott Fox. - Idegesítő egy csaj, folyton nevet meg vigyorog általában, de most olyan mint az aludt tej, rám se bagózik.
- Vagy csak nem mer ide nézni. Tuti szerelmi bánata van. - vigyorgott a sápadt képű.
- Ennek? Akkor lenne szerintem pasija, amikor nekem ötösöm lesz matekból! Pedig soknak bejön, de én nem értem mit esznek rajta olyan jó kislányos, tanárok kedvence... - gúnyolódott Fox.
- Szívassuk meg! - tette a javaslatot a másik.
- Oké. Bámuld te is addig amíg észre nem vesz.
- Rendben.
Egész úton nézték a lányt és közbe jókat nevettek rajta.
- Amúgy, hogy hívják? - kérdezte a türkizkék szemű.
- Lumiernek.
- Milyen gázos egy név!
- Az, mintha valami szappanoperából jött volna.
Lumi nem foglalkozott velük, leszállt a buszról. A két jómadár szorosan a nyomában maradt, egészen az iskoláig követték.
