A bocsánatotokért esedezem amiért csak most tudtam új részt hozni, de mostanában nagyon összegyűltek a felhők az életembe és ez az írásomon is mg fog látszani. Eléggé alkotói válságba is voltam, nem tudtam egyszerűen írni. Ebben a fejezetben Szolóra életét veszem górcső alá, jó olvasást!
A kézműves szakkör
A tankönyvek és füzetek tömkelege feküdt szanaszét Luszita Szolóra ágyán. Szoszi pedig a tudáshalom közepén hangosan skandált egy latin verset:
- Sponte sua carmen numeros veniebat ad aptos et quod temtabam scribere, versus erat.
Maga Ovidius is megirigyelhette volna ezt a versmondást olyan lelkesedéssel ismételte újra meg újra ezt a két sort. A latint mindig is jobban kedvelte mint az angolt, pedig még csak 2. éve tanulta.
Ajtócsapódást hallott az előszobából. Pontosan tudta, hogy ez mit jelent és félelemmel töltötte el. Az apja hazajött. Már nem mintha félt volna tőle, sokkal inkább attól amit a megjelenése okozott.
- Már megint hol jártál? - kérdezte tőle Szolóra édesanyja Beka, indulatosan csengő hangon.
- Mi az, hogy hol jártam? A boltba, mert te soha nem vagy képes egy boltba se lemenni, mindent nekem kell csinálnom ebben a házban! - kiabálta Drom.
Szolóra már a fülét fogta, hogy ne hallja az újabb kitörő veszekedést. Ez pedig már így ment hosszú hetek óta. A latin tanulásból ismételten nem lesz semmi, ilyen zajban nem lehet rendesen odafigyelni. Régi jó barátját, a fülhallgatóját kapta elő, ilyenkor nem lehet mást csinálni, mint kizárni mindent és csak zenét hallgatni jó hangosan.
http://www.youtube.com/watch?v=St1X7UiMA9w
A szülei mindig azt szajkózták egymásnak, hogy el akarnak válni, főleg az apja.
- Úgy se fognak! - ismételgette magában Szolóra miközben göndör fürtjei bánatos szürke szemeibe lógtak. - Nem lesz itt semmi! Fő a pozitív hozzáállás! Minden rendbe lesz, majd helyrejönnek a dolgok, addig is meg ki kell bírni valahogy.
De a dolgok nem látszottak helyre jönni, sőt egyre rosszabbra fordultak. A veszekedések éjszaka is folytatódtak, Szoszi aludni se tudott miattuk, csak forgolódott az ágyban és másnap kialvatlanul ment iskolába. Az apja külön aludt a nappaliban a rekamién. De a lány még mindig nem akarta elfogadni azt, hogy a szülei elidegenedtek egymástól. Mélyen eltemette magában ezt a gondolatot, ketrecbe zárta, mint valami veszélyes vadállatot és nem engedte kitörni. A zenehallgatásba és az olvasásba menekült inkább csak, hogy ne hallja a szülei átkozódását, szitkozódását.
Az iskolában igyekezett mindig mosolyogni, ahogy szokott mindenhez jó képet vágni. A keserű valóságról, az álarc mögé rejtett szomorúságról, csak a legjobb barátnője Flammi tudott. Ő mindig látta rajta, ha valami nem volt rendben, előle nem tudott soha elrejteni semmit. Flammi természetesen, mint legjobb barátnőjének kötelességének tartotta Szoszit támogatni és felvidítani.
- Minden rendben van? - kérdezte tőle aggódva szünetbe a folyosón.
- Hát az túlzás azért, hogy minden rendben, de jól vagyok. - válaszolta csüggedten Szolóra.
- Mi van otthon? - faggatta tovább Flammi.
- Hát semmi, csak a szokásos veszekedés amiből már rohadtul elegem van. - mondta miközben a földet bámulta, nem bírt a barátnője szemébe nézni, mert tudta, hogy abból mindent kiolvashat.
- Jajj gyere ide! - ölelte át a szőkésbarna hajú lány, jó szorosan. - Nem lesz semmi baj, minden rendben lesz meglátod.
- Hát szeretném ezt hinne, de minden csak rosszabbodik és nem javul. - súgta el - elcsukló hangon Flammi hátán, majd kibontakozott az öleléséből.
- Hé, te vagy az örök optimista, nem én. Ha már te is ilyeneket mondasz, akkor mi lesz? - kérdezte felháborodva.
- Hát nem tudom. - rázta a fejét Szoszi.
Még aznap délelőtt az osztályfőnökük egy különös dologgal állt elő: ugyanis az idén először az iskolában indul kézműves szakkör ahova bárki jelentkezhet, bármilyen évfolyamból. A szakkör egy héten kétszer volt esedékes: hétfőn a hetedik órában és szerdán a nyolcadikban. Szolóra fontolóra vette a dolgot. Mostanában úgy se nagyon tudott kikapcsolódni suli után, haza meg nem akart menni veszekedést hallgatni. Amíg a szakkörön van, addig legalább valami értelmeset csinál. Sose volt valami hatalmas kézügyessége, szóval lehet, hogy még tanulna valamit is belőle.
- Flammi, te nem akarsz menni? - kérdezte barátnőjét.
- Nem, amúgy sincs rá időm és hétfőn nekünk hetedikbe német van.
- Ja, értem. Én szerintem megyek, úgy is érdekeltek mindig is az ilyen kézimunkás dolgok, csak valahogy eddig sosem szakítottam időt az ilyesmire. - ismerte be Szolóra.
- Rendben menj csak! - biztatta Flammi.
- Na, akkor kit írhatok fel? - kérdezte N. Mary.
Először Szilefin jelentkezett, aztán Zen, majd Szolóra és végül Pork. Róla annyit érdemes megjegyezni, hogy egy nagy darab, vörös hajú szemüveges srác, aki általában sokszor csapja a szelet minden lánynak, de egyénként még nem volt egyetlen barátnője sem.
A másnap pont egy szerdai nap volt, így kezdetét is vehette nyolcadik órában az első kézműves szakkör. A tanulókat a 17 - es terembe invitálta egy igen kedves szakállas öreg bácsi, aki történetesen a rajz tanáruk volt.
- Már megint ez a szám... - gondolta Szolóra.
Odabent a padok össze voltak tolva egymással szemben. Szám szerint mindig 2 - 2 alkotott egy négyes tömböt szépen összetolva egymás mellé, tehát egy csapatban 8 ember ült.
Zen, Szilefin, Szolóra és Pork együtt kerestek helyet maguknak, mint a 10. c képviselői. Már nem volt túl sok szabad szék és minden asztal négyesben ült valaki. Aztán az ablak mellett megláttak 4 helyet egymással szemben, a másik 4 már foglalt volt.
- Gyorsan fogaljuk be azt a két padot ott! - javasolta Pork.
Szoszi, Szili és Zen egyetértően bólintottak. A másik négy helyen szintén fiúk ültek, kettő szemben, kettő pedig háttal nekik. Az első kettőről a lány rögtön meg tudta állapítani, hogy kilencedikesek, mert felléptek a csacsiavatón. A másik két srác is megfordult, hogy lássák kik akarnak társulni hozzájuk. Az egyikükben pedig Szolóra felismert valakit. Oldalra fésül barna haj és nagy mazsolabarna kutyaszemek. Igen, ez az a 10. a - s akire még szeptemberben ráesett a buszon! Ő is jelentkezett erre a szakkörre? Ki se nézné belőle. Észre se vette, hogy akaratán kívül is mennyire megbámulta a fiút. Mellette egy sötétebb barna hajú, hosszúkás arcú, mélykék tekintetű srác ült, Szoszi a nevét neki sem tudta, de azt biztosra vette, hogy ő is a - s.
Puer egy rég nem látott kedves ismerősét vélte felfedezni a gesztenyebarna fürtök mögött.
- Ez a lány még csinosabb, mint mikor utoljára láttam. - Remélem még emlékszik rám.
- Remélem még nem felejtett el. - közeledett felé Szolóra.
- Szia! - köszöntötte széles mosollyal az arcán Puer.
- Szia! - mondta meglepett örömmel Szoszi, majd beült a fiú mellé. - Hát te is feliratkoztál ide?
Különös forróság járta át az egész testét, érezte ahogy az arca lángba borul. Ki ez a srác és miért lett ennyire izgatott tőle?
- Aha, jó bulinak tűnt, virágcserép készítés, barkácsolás ilyeneket úgy se tudnék otthon megcsinálni. - válaszolta Puer miközben lóbálni kezdte a lábát a pad alatt.
" Beült mellém lehet, hogy bír engem?" futott át az agyán.
A többi fiú is mind helyet foglalt, Szoszitól jobbra Pork, vele szemben Szilefin és mellette Zen fogalt helyet. Jobban örült volna ha kettejük közül valaki ült volna inkább mellé, és nem a bamba tekintetű, mindig a semmiről is órákig dumáló Pork.
Miután mindenki helyet foglalt kezdetét is vehette a kézműves szakkör óra.
- Szervusztok! Engem Pötty Nóbelnek hívnak és én fogom nektek tartani a kézimunkás szakkört. Nagyon örülök neki, hogy mutatkozzon be a többieknek és mondja el, hogy miért iratkozott be ide. Majd minden csoport fog választani magának egy nevet is.
Nóbel bácsi szépen végigment minden asztalon. A mi csapatunk, csak annyiban volt más a többitől, hogy amíg a többinél többségében lányok ültek, itt addig 7 fiúból csak egy személy képviselte a gyengébbik nemet az pedig Szoszi volt. Először a két kis kilencedikes mutatkozott be, majd Puer barátja kezdett bele kissé bátortalanul a mondókájába. A fiú kicsit selypített mindig is kiskora óta és bizonyos szavakat nehezen tudott kimondani általában.
- Engem Sáji Dévnek hívnak, a 10. a - ból jöttem és azért jelentkeztem erre a szakkörre, mert... ö ... mert nagyon szeretném ha lenne kézügyességem. - sütötte le mélykék szemeit zavarában.
- Miért egyébként nincs? - kérdezte a tanár úr.
- Hát nem annyira van, vagyis hogy ... van is egy kicsit meg nincs is. Tetszik érteni ugye?
- Persze, értem. - nevetett Nóbel. - Na üljél le fiam és mutatkozzon be melletted az a zöld felsős fiatalember is.
A megszólított lassan és óvatosan felállt, mazsolabarna tekintetét a tanító bácsira emelte és lágy, de mégis férfias hangján így szólt:
- Astrin Puer vagyok és én is a 10. a - ból jöttem és azért jelentkeztem erre a szakkörre, mert szeretném fejleszteni a kézügyességemet és mindig érdekeltek a saját kézzel készített dolgok is.
- Milyen aranyos neve van. - gondolta magában Szoszi, aztán rádöbbent, hogy a következő aki beszélni fog az ő lesz.
- Rendben köszönjük Puer. És melletted azt a sárga felsős lányt, hogy hívják?
A fiú leült, Szolóra pedig kihúzta magát, mint egy valóságos hercegnő, jelentőségteljesen felállt, majd csilingelő madárhangján csicseregte:
- Luszita Szolóra vagyok és a 10. c - ből jöttem. Azért jelentkeztem erre a szakkörre, mert szeretem a kreatív dolgokat, a kézzel készített tárgyakat. Ja meg azért is, hogy ne unatkozzak otthon, itt legalább csinálhatok valami hasznosat is.
- Milyen ritka szép neve van... - hallgatta érdeklődve a bemutatkozást Puer.
A lány sietve visszahuppant a helyére, hogy átadja a szót a hatalmas Porknak, a szőke Szilefinnek, majd a kis Zennek.
Miután minden diák bemutatkozott a 17 - es teremben, Pötty tanár úr azt mondta nekik, hogy minden csapat válasszon magának egy nevet.
- Na, mi legyen a nevünk? Valami ötlet? - nézett körbe a fiúkon Szolóra.
Mindenki mély gondolkodásba esett, csak úgy kattogtak a fogaskerekek a fejekben. Elsőként Szilefin szólalt meg:
- Tudom már! Legyünk Ügyes kezűek!
- Ügyes kezűek? Ó, jó hogy nem már Fürge ujjak! - humorizált Szoszi az ujjaival zongorázva.
A többiek dőltek a nevetéstől.
- Igen Szolórának a kis fürge ujjai ki tudja megint hol jártak! - szólt a szemöldökét húzogatva Pork.
- Nem ott ahol gondolod! - vetett rá egy gyilkos pillantást a lány, grafitszürke egérszemei csak úgy szikráztak. - Azt javaslom koncentráljunk inkább a feladatra.
Hogy fog kibírni ő egy héten kétszer 45 percet ennyi fiú között?
- Lehetnénk Bad boys is. - javasolta Dév.
- És akkor én is boy leszek, vagy mi? - rökönyödött meg az ötlettől Szoszi.
- Hát akkor Bad boys plussz egy girl leszünk. - módosította a nevet Dév.
- Bad boys plussz egy girl! - fogta a fejét nevetve Puer. - Inkább találjunk ki valami mást, jó?
- Jó, akkor hallgatlak Pú, mi a nagy ötleted? - kérdezte a barátja.
- Hát... Hagyj gondolkodjam... - vette fel a gondolkodó ember mimikáját.
A plafont kémlelte, mintha lenne ott valami, miközben a hüvelyk és a mutatóujjával az állát fogta.
- Á, tudom már! - csapta össze a tenyerét. - Legyünk mi a Nyolcas Fogat! Úgy is nyolcan vagyunk.
- Ez jó! Nyolcas fogat! - ujjongott Szoszi.
- Igen ez remek ötlet! - ismerte el Zen.
- Hát, lehetne jobb is. - forgatta a szemét Pork.
- Akkor halljuk a te ötletedet, te nem is mondtál még semmit. - nézett rá Szili szúrósan.
Erre a fiú már nem tudott semmit mondani, belefulladt a szó.
- Szerintem is jó lesz, amit Pú mondott. - helyeselte Dév.
- A kilencedikesek is egyetértenek vele? - kérdezte Puer a másik két fiút, akik mind ezidáig csöndben voltak.
- Igen. - vágta rá egyszerre a szőke és a fekete hajú, sötét bőrű srác.
- Rendben, megvan a név, írjuk föl egy papírra. - vett elő tollat és füzetet Zen.
Az első mű amit el kellett készíteniük a diákoknak az egy egyszerű origami daru volt. Pötty bácsi mindenkinek adott színes lapot és már kezdődhetett is a hajtogatás.
- Ja ez jó, ez az aminek ha meghúzod a farkát akkor verdes a szárnyával! - jegyezte meg Dév.
Az asztal nevetésben tört ki.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - nézett rá meglepődve Zen.
- Nagypapómmal sokat hajtogattunk ilyeneket, anno. - magyarázta Dév.
A daru alapja szépen formálódott ki a kezük alatt a tanár utasításainak segítségével. Először négyzet alakú papírból lett még kisebb négyzet alakú batyu, majd ez egy fura rombusz lett, ami persze Szolórának sehogy se akart megszületni.
- Á, kész én feladom, ezt nem nekem találtál ki! - tette az asztalra csüggedten az össze - vissza hajtogatott papírt.
- Várj, hagyj segítsek! - nyúlt érte segítőkészem Puer majd egy - kettőre elkészítette belőle azt a szétnyíló virághoz hasonló alakot, amit kellett.
Szolóra tátott szájjal, csillogó szemekkel nézte. Milyen ügyesen dolgozik, mint aki világéletében darumadarakat hajtogatott. És az övét csinálja, nem a sajátját, hanem az övét! Milyen rendes tőle. Az égiek küldték utána ezt a srácot vajon? Vagy csak ezt az egészet mind álmodja?
Puer kedvesen visszaadta a már majdnem kész origamit Szoszinak:
- Tessék, innentől szerintem már egyedül is menni fog. - hajoltak közelebb hozzá a mazsolabarna szemek.
- Nagyon köszönöm szépen. - húzta aranyos mosolyra a száját és óvatosan elvette a remekművet, majd visszanézett újra a fiúra.
- Igazán nincs mit. - viszonozta a mosolyt a srác és most őt futotta át a forróság a feje tetejétől egészen az ujja hegyéig. A munka továbbra is vidáman folyt, a fiatalok viccelődtek, kacagtak.
- Sikerült, megcsináltam! - örvendezett Szolóra kezében tartva a kész darut. - De, hogy a nyavalyába repül ez az izé?
- Itt kell megfogni a nyaka alatt az egyik kezeddel, aztán a másikkal huzogassd a farkát és verdess a szárnyával. - mutatta a magáén, küszködve az s betűkkel Dév.
- Tök jó, húzogatni kell a farkát! - röhögött Pork.
- Tényleg mozog a szárnya! Azta! - csodálkozott Szilefin.
- Repülök! - nevetett Szoszi röptetve a madarát.
- Én is! - verdesett Puer a lány felé. - Tök jó játék. Milyen menő már a farkát kell húzogatni!
- Ezzel szerintem elleszünk egész nap! - állapította meg Szolóra. - Visszamentem az óvodába.
De nem csak ő az összes tini újraélte a kisgyerekkorát néhány perc alatt. A sok szárnyaló origami daru csakugyan suhogtak, mintha igazi madarak lennének.
http://www.youtube.com/watch?v=St1X7UiMA9w
A szülei mindig azt szajkózták egymásnak, hogy el akarnak válni, főleg az apja.
- Úgy se fognak! - ismételgette magában Szolóra miközben göndör fürtjei bánatos szürke szemeibe lógtak. - Nem lesz itt semmi! Fő a pozitív hozzáállás! Minden rendbe lesz, majd helyrejönnek a dolgok, addig is meg ki kell bírni valahogy.
De a dolgok nem látszottak helyre jönni, sőt egyre rosszabbra fordultak. A veszekedések éjszaka is folytatódtak, Szoszi aludni se tudott miattuk, csak forgolódott az ágyban és másnap kialvatlanul ment iskolába. Az apja külön aludt a nappaliban a rekamién. De a lány még mindig nem akarta elfogadni azt, hogy a szülei elidegenedtek egymástól. Mélyen eltemette magában ezt a gondolatot, ketrecbe zárta, mint valami veszélyes vadállatot és nem engedte kitörni. A zenehallgatásba és az olvasásba menekült inkább csak, hogy ne hallja a szülei átkozódását, szitkozódását.
Az iskolában igyekezett mindig mosolyogni, ahogy szokott mindenhez jó képet vágni. A keserű valóságról, az álarc mögé rejtett szomorúságról, csak a legjobb barátnője Flammi tudott. Ő mindig látta rajta, ha valami nem volt rendben, előle nem tudott soha elrejteni semmit. Flammi természetesen, mint legjobb barátnőjének kötelességének tartotta Szoszit támogatni és felvidítani.
- Minden rendben van? - kérdezte tőle aggódva szünetbe a folyosón.
- Hát az túlzás azért, hogy minden rendben, de jól vagyok. - válaszolta csüggedten Szolóra.
- Mi van otthon? - faggatta tovább Flammi.
- Hát semmi, csak a szokásos veszekedés amiből már rohadtul elegem van. - mondta miközben a földet bámulta, nem bírt a barátnője szemébe nézni, mert tudta, hogy abból mindent kiolvashat.
- Jajj gyere ide! - ölelte át a szőkésbarna hajú lány, jó szorosan. - Nem lesz semmi baj, minden rendben lesz meglátod.
- Hát szeretném ezt hinne, de minden csak rosszabbodik és nem javul. - súgta el - elcsukló hangon Flammi hátán, majd kibontakozott az öleléséből.
- Hé, te vagy az örök optimista, nem én. Ha már te is ilyeneket mondasz, akkor mi lesz? - kérdezte felháborodva.
- Hát nem tudom. - rázta a fejét Szoszi.
Még aznap délelőtt az osztályfőnökük egy különös dologgal állt elő: ugyanis az idén először az iskolában indul kézműves szakkör ahova bárki jelentkezhet, bármilyen évfolyamból. A szakkör egy héten kétszer volt esedékes: hétfőn a hetedik órában és szerdán a nyolcadikban. Szolóra fontolóra vette a dolgot. Mostanában úgy se nagyon tudott kikapcsolódni suli után, haza meg nem akart menni veszekedést hallgatni. Amíg a szakkörön van, addig legalább valami értelmeset csinál. Sose volt valami hatalmas kézügyessége, szóval lehet, hogy még tanulna valamit is belőle.
- Flammi, te nem akarsz menni? - kérdezte barátnőjét.
- Nem, amúgy sincs rá időm és hétfőn nekünk hetedikbe német van.
- Ja, értem. Én szerintem megyek, úgy is érdekeltek mindig is az ilyen kézimunkás dolgok, csak valahogy eddig sosem szakítottam időt az ilyesmire. - ismerte be Szolóra.
- Rendben menj csak! - biztatta Flammi.
- Na, akkor kit írhatok fel? - kérdezte N. Mary.
Először Szilefin jelentkezett, aztán Zen, majd Szolóra és végül Pork. Róla annyit érdemes megjegyezni, hogy egy nagy darab, vörös hajú szemüveges srác, aki általában sokszor csapja a szelet minden lánynak, de egyénként még nem volt egyetlen barátnője sem.
A másnap pont egy szerdai nap volt, így kezdetét is vehette nyolcadik órában az első kézműves szakkör. A tanulókat a 17 - es terembe invitálta egy igen kedves szakállas öreg bácsi, aki történetesen a rajz tanáruk volt.
- Már megint ez a szám... - gondolta Szolóra.
Odabent a padok össze voltak tolva egymással szemben. Szám szerint mindig 2 - 2 alkotott egy négyes tömböt szépen összetolva egymás mellé, tehát egy csapatban 8 ember ült.
Zen, Szilefin, Szolóra és Pork együtt kerestek helyet maguknak, mint a 10. c képviselői. Már nem volt túl sok szabad szék és minden asztal négyesben ült valaki. Aztán az ablak mellett megláttak 4 helyet egymással szemben, a másik 4 már foglalt volt.
- Gyorsan fogaljuk be azt a két padot ott! - javasolta Pork.
Szoszi, Szili és Zen egyetértően bólintottak. A másik négy helyen szintén fiúk ültek, kettő szemben, kettő pedig háttal nekik. Az első kettőről a lány rögtön meg tudta állapítani, hogy kilencedikesek, mert felléptek a csacsiavatón. A másik két srác is megfordult, hogy lássák kik akarnak társulni hozzájuk. Az egyikükben pedig Szolóra felismert valakit. Oldalra fésül barna haj és nagy mazsolabarna kutyaszemek. Igen, ez az a 10. a - s akire még szeptemberben ráesett a buszon! Ő is jelentkezett erre a szakkörre? Ki se nézné belőle. Észre se vette, hogy akaratán kívül is mennyire megbámulta a fiút. Mellette egy sötétebb barna hajú, hosszúkás arcú, mélykék tekintetű srác ült, Szoszi a nevét neki sem tudta, de azt biztosra vette, hogy ő is a - s.
Puer egy rég nem látott kedves ismerősét vélte felfedezni a gesztenyebarna fürtök mögött.
- Ez a lány még csinosabb, mint mikor utoljára láttam. - Remélem még emlékszik rám.
- Remélem még nem felejtett el. - közeledett felé Szolóra.
- Szia! - köszöntötte széles mosollyal az arcán Puer.
- Szia! - mondta meglepett örömmel Szoszi, majd beült a fiú mellé. - Hát te is feliratkoztál ide?
Különös forróság járta át az egész testét, érezte ahogy az arca lángba borul. Ki ez a srác és miért lett ennyire izgatott tőle?
- Aha, jó bulinak tűnt, virágcserép készítés, barkácsolás ilyeneket úgy se tudnék otthon megcsinálni. - válaszolta Puer miközben lóbálni kezdte a lábát a pad alatt.
" Beült mellém lehet, hogy bír engem?" futott át az agyán.
A többi fiú is mind helyet foglalt, Szoszitól jobbra Pork, vele szemben Szilefin és mellette Zen fogalt helyet. Jobban örült volna ha kettejük közül valaki ült volna inkább mellé, és nem a bamba tekintetű, mindig a semmiről is órákig dumáló Pork.
Miután mindenki helyet foglalt kezdetét is vehette a kézműves szakkör óra.
- Szervusztok! Engem Pötty Nóbelnek hívnak és én fogom nektek tartani a kézimunkás szakkört. Nagyon örülök neki, hogy mutatkozzon be a többieknek és mondja el, hogy miért iratkozott be ide. Majd minden csoport fog választani magának egy nevet is.
Nóbel bácsi szépen végigment minden asztalon. A mi csapatunk, csak annyiban volt más a többitől, hogy amíg a többinél többségében lányok ültek, itt addig 7 fiúból csak egy személy képviselte a gyengébbik nemet az pedig Szoszi volt. Először a két kis kilencedikes mutatkozott be, majd Puer barátja kezdett bele kissé bátortalanul a mondókájába. A fiú kicsit selypített mindig is kiskora óta és bizonyos szavakat nehezen tudott kimondani általában.
- Engem Sáji Dévnek hívnak, a 10. a - ból jöttem és azért jelentkeztem erre a szakkörre, mert... ö ... mert nagyon szeretném ha lenne kézügyességem. - sütötte le mélykék szemeit zavarában.
- Miért egyébként nincs? - kérdezte a tanár úr.
- Hát nem annyira van, vagyis hogy ... van is egy kicsit meg nincs is. Tetszik érteni ugye?
- Persze, értem. - nevetett Nóbel. - Na üljél le fiam és mutatkozzon be melletted az a zöld felsős fiatalember is.
A megszólított lassan és óvatosan felállt, mazsolabarna tekintetét a tanító bácsira emelte és lágy, de mégis férfias hangján így szólt:
- Astrin Puer vagyok és én is a 10. a - ból jöttem és azért jelentkeztem erre a szakkörre, mert szeretném fejleszteni a kézügyességemet és mindig érdekeltek a saját kézzel készített dolgok is.
- Milyen aranyos neve van. - gondolta magában Szoszi, aztán rádöbbent, hogy a következő aki beszélni fog az ő lesz.
- Rendben köszönjük Puer. És melletted azt a sárga felsős lányt, hogy hívják?
A fiú leült, Szolóra pedig kihúzta magát, mint egy valóságos hercegnő, jelentőségteljesen felállt, majd csilingelő madárhangján csicseregte:
- Luszita Szolóra vagyok és a 10. c - ből jöttem. Azért jelentkeztem erre a szakkörre, mert szeretem a kreatív dolgokat, a kézzel készített tárgyakat. Ja meg azért is, hogy ne unatkozzak otthon, itt legalább csinálhatok valami hasznosat is.
- Milyen ritka szép neve van... - hallgatta érdeklődve a bemutatkozást Puer.
A lány sietve visszahuppant a helyére, hogy átadja a szót a hatalmas Porknak, a szőke Szilefinnek, majd a kis Zennek.
Miután minden diák bemutatkozott a 17 - es teremben, Pötty tanár úr azt mondta nekik, hogy minden csapat válasszon magának egy nevet.
- Na, mi legyen a nevünk? Valami ötlet? - nézett körbe a fiúkon Szolóra.
Mindenki mély gondolkodásba esett, csak úgy kattogtak a fogaskerekek a fejekben. Elsőként Szilefin szólalt meg:
- Tudom már! Legyünk Ügyes kezűek!
- Ügyes kezűek? Ó, jó hogy nem már Fürge ujjak! - humorizált Szoszi az ujjaival zongorázva.
A többiek dőltek a nevetéstől.
- Igen Szolórának a kis fürge ujjai ki tudja megint hol jártak! - szólt a szemöldökét húzogatva Pork.
- Nem ott ahol gondolod! - vetett rá egy gyilkos pillantást a lány, grafitszürke egérszemei csak úgy szikráztak. - Azt javaslom koncentráljunk inkább a feladatra.
Hogy fog kibírni ő egy héten kétszer 45 percet ennyi fiú között?
- Lehetnénk Bad boys is. - javasolta Dév.
- És akkor én is boy leszek, vagy mi? - rökönyödött meg az ötlettől Szoszi.
- Hát akkor Bad boys plussz egy girl leszünk. - módosította a nevet Dév.
- Bad boys plussz egy girl! - fogta a fejét nevetve Puer. - Inkább találjunk ki valami mást, jó?
- Jó, akkor hallgatlak Pú, mi a nagy ötleted? - kérdezte a barátja.
- Hát... Hagyj gondolkodjam... - vette fel a gondolkodó ember mimikáját.
A plafont kémlelte, mintha lenne ott valami, miközben a hüvelyk és a mutatóujjával az állát fogta.
- Á, tudom már! - csapta össze a tenyerét. - Legyünk mi a Nyolcas Fogat! Úgy is nyolcan vagyunk.
- Ez jó! Nyolcas fogat! - ujjongott Szoszi.
- Igen ez remek ötlet! - ismerte el Zen.
- Hát, lehetne jobb is. - forgatta a szemét Pork.
- Akkor halljuk a te ötletedet, te nem is mondtál még semmit. - nézett rá Szili szúrósan.
Erre a fiú már nem tudott semmit mondani, belefulladt a szó.
- Szerintem is jó lesz, amit Pú mondott. - helyeselte Dév.
- A kilencedikesek is egyetértenek vele? - kérdezte Puer a másik két fiút, akik mind ezidáig csöndben voltak.
- Igen. - vágta rá egyszerre a szőke és a fekete hajú, sötét bőrű srác.
- Rendben, megvan a név, írjuk föl egy papírra. - vett elő tollat és füzetet Zen.
Az első mű amit el kellett készíteniük a diákoknak az egy egyszerű origami daru volt. Pötty bácsi mindenkinek adott színes lapot és már kezdődhetett is a hajtogatás.
- Ja ez jó, ez az aminek ha meghúzod a farkát akkor verdes a szárnyával! - jegyezte meg Dév.
Az asztal nevetésben tört ki.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - nézett rá meglepődve Zen.
- Nagypapómmal sokat hajtogattunk ilyeneket, anno. - magyarázta Dév.
A daru alapja szépen formálódott ki a kezük alatt a tanár utasításainak segítségével. Először négyzet alakú papírból lett még kisebb négyzet alakú batyu, majd ez egy fura rombusz lett, ami persze Szolórának sehogy se akart megszületni.
- Á, kész én feladom, ezt nem nekem találtál ki! - tette az asztalra csüggedten az össze - vissza hajtogatott papírt.
- Várj, hagyj segítsek! - nyúlt érte segítőkészem Puer majd egy - kettőre elkészítette belőle azt a szétnyíló virághoz hasonló alakot, amit kellett.
Szolóra tátott szájjal, csillogó szemekkel nézte. Milyen ügyesen dolgozik, mint aki világéletében darumadarakat hajtogatott. És az övét csinálja, nem a sajátját, hanem az övét! Milyen rendes tőle. Az égiek küldték utána ezt a srácot vajon? Vagy csak ezt az egészet mind álmodja?
Puer kedvesen visszaadta a már majdnem kész origamit Szoszinak:
- Tessék, innentől szerintem már egyedül is menni fog. - hajoltak közelebb hozzá a mazsolabarna szemek.
- Nagyon köszönöm szépen. - húzta aranyos mosolyra a száját és óvatosan elvette a remekművet, majd visszanézett újra a fiúra.
- Igazán nincs mit. - viszonozta a mosolyt a srác és most őt futotta át a forróság a feje tetejétől egészen az ujja hegyéig. A munka továbbra is vidáman folyt, a fiatalok viccelődtek, kacagtak.
- Sikerült, megcsináltam! - örvendezett Szolóra kezében tartva a kész darut. - De, hogy a nyavalyába repül ez az izé?
- Itt kell megfogni a nyaka alatt az egyik kezeddel, aztán a másikkal huzogassd a farkát és verdess a szárnyával. - mutatta a magáén, küszködve az s betűkkel Dév.
- Tök jó, húzogatni kell a farkát! - röhögött Pork.
- Tényleg mozog a szárnya! Azta! - csodálkozott Szilefin.
- Repülök! - nevetett Szoszi röptetve a madarát.
- Én is! - verdesett Puer a lány felé. - Tök jó játék. Milyen menő már a farkát kell húzogatni!
- Ezzel szerintem elleszünk egész nap! - állapította meg Szolóra. - Visszamentem az óvodába.
De nem csak ő az összes tini újraélte a kisgyerekkorát néhány perc alatt. A sok szárnyaló origami daru csakugyan suhogtak, mintha igazi madarak lennének.
