6. rész

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, de úgy látom, hogy mostanában kevesebb van. Lehet, hogy valamit rosszul csinálok? Ha szeretnétek, hogy folytassam kommizatok, mert csak így fogom tudni, hogy jó-e vagy inkább hagyjam a fenébe. Mindenesetre megírtam a kövi részt, amiben az nyolcadik főszereplőmet szeretném nektek bemutatni. Remélem tetszeni fog:

Emlékek zivatara

  - Ami kész a matek házid? - kérdezte egy platinaszőke, hosszú orrú, hófehér bőrű lány az előtte ülő rövid barna hajú, szép keleties arcú osztálytársnőjét.
- Most akarok hozzákezdeni. - nézett fel a füzetéből opálkék szemeivel.
Igyekeznie kellett, mert nem akart az idén is megbukni. Tavaly 7 tantárgyból húztál meg, így újra 9/c - és lett. Az új osztályba többé kevésbé sikerült beilleszkednie.A teljes neve Szper Aminika, de mindenki csak Aminak hívta. Mennyivel jobban érezte magát az előző osztályában! Itt mindenki olyan idegen. Akkor igaz barátokra talált, de most mindent elölről kell kezdenie. A matek feladat végeztével tekintete az ablakra tévedt. Az üvegen hangosan kopogtak a kis esőcseppek, majd lassan vándoroltak le az aljáig. 
  Tisztán emlékezett egy évvel ezelőtt is egy ugyanilyen zivataros nap volt a szeptember elseje. Mindenkinek volt padtársa csak mellette állt egy üres szék, ahova a táskáját rakta. Aztán az első tízperces szünetben feltűnt a padjánál egy lány. Hosszú sötétbarna göndör haja grafitszürke egérszemébe lógott, kedvesen mosolyogva kérdezte csiripelő hangján:
- Szabad ez a hely?
- Persze. - válaszolta Aminika majd gyorsan lerántotta a táskáját a székről. 
- Kedves csajnak tűnik. - nézett végig az új padtársán Szolóra. - Olyan értelmes feje van, biztos jól tanul. Remélem segít nekem, ha majd nem tudok valamit.
Jobban megfigyelve látta csak, hogy milyen szép opálkék szeme van, annak ellenére, hogy semmi smink nem volt rajta.
  Másnap az első óra biológia volt a bioszosoknak, a tesiseknek pedig testnevelés. Szolóra még előző nap összeismerkedett a buszon egy nagyon barátságos osztálytársnőjével Stellivel, aki egy rövid barna hajú szemüveges lány volt. A tízpercesben a leghátsó ablak felőli padsorban foglaltak helyet maguknak. A terem fala élénk narancs színekben pompázott, a padok skarlátvörösek voltak. A két gimnazista épphogy csak elkezdtek beszélgetni, amikor az előttük ülő egyik srác hátrafordult. Világosszőke haja a szemöldökét is eltakarta, olajzöld szemei ravaszul csillogtak. Szoszi megítélése szerint a kinézete sokkal inkább hasonlított egy rókáéhoz, mint egy emberéhez. De ki lehet ez a srác? Nem úgy néz ki mint egy tipikus biosz tagozatos az egyszer biztos. De nem szabad első benyomásra megítélni lehet, hogy valójában tök kedves, aranyos fickó.
- Stelli látom találtál magadnak új padtársat. - szólt mély de mégis harsány hangján, majd megvetően a lányra nézett.
Szoszi egy műmosolyt ejtett azért, hogy lássa nem fél tőle. 
- De mondjuk valami szebbet is találhattál volna. - tette hozzá rosszindulatúan. 
A lánynak az arcára fagyott a vigyor. Általában ha valakire rámosolygott az viszonozta, de ez az alak, még egy gúnyos megjegyzése is tett rá, pedig nem is ismeri. De megfogadta, hogy nem fog balhéba keveredni már rögtön az első napon, ezért elengedte a füle mellett ezt a kijelentést, mintha nem is hallotta volna.
- Te vagy Szolóra ugye? - kérdezte a szőke.
A lány bólintott. Honnan tudja a nevét?
- Mi is a teljes neved?
- Luszita Szolóra.
- Ez meg milyen hosszú név? Nem is magyar. Te valahonnan külföldről jöttél?
- Nem, magyar vagyok. - nézett rá értetlenül.
- Hát, pedig nem úgy nézel ki ezzel a hajjal. Ez most a sajátod vagy csak paróka? - csipkelődött tovább.
Szolóránál felment a pumpa. Ki ez a hülye gyerek és mit képzel magáról? Ennyit arról, hogy a bioszosok mind rendesek. Hihetetlen, hogy az ember, hogy meg tud valakit utálni két perc alatt. Látszott rajta, hogy ez a kommentár egy kicsit szíven szúrta, amit a fiú igen élvezett. Semmi ütőképes visszavágás nem jutott az eszébe, ezért csak ennyit mondott:
- Ne irigykedj, nekem legalább van hajam. - rázta meg sötétbarna fürtjeit. 
- Mit mondtál? Nem értem. - értetlenkedett a rókaszemű.
- Azt, hogy nekem legalább van hajam! - kiabálta. 
- Én meg legalább tudok beszélni. - hencegett. - Hol is laksz te? 
- A Baka - tetőn. - felelte összeráncolva a szemöldökét.
- Hogy hol?
Szolóra kibetűzte neki a rendkívül bonyolult szót. 
- Oszt az hol van?
- Itt Kendoron.
- Akkor miért nem azt mondtad, hogy Kendoron laksz? - csattant fel. - Baka tető.. Még ilyet. Érdekes én vidéken lakok, oszt mégis jobban beszélek mint te.
- Ja nagyon. - gondolta magában Szoszi. - Olyan tájszólása van, mint egy parasztgyereknek. 
 Abban a pillanatban benyitott a biológia tanáruk. Kedves, mosolygós arcú fiatal nő volt, fekete hosszú haja és meleg barna tekintete is barátságos kinézetet kölcsönzött neki. Bemutatkozott a diákoknak és javasolta, hogy cserébe mutatkozzanak be ők is és mondják el, hogy miért jöttek erre a tagozatra. Mindenkire sor került. Szolóra feszülten figyelt, különösen amikor a rókaszeműre következett, mert kíváncsi volt, hogy vehették fel ezt a tökfilkót és egyáltalán mit keres ez itt. 
- És téged, hogy hívnak? - kérdezte a fiút a tanárnő. 
- Vermisz Foxnak. 
- Milyen idétlen név! - nevetett magában Szoszi. - Jól gondoltam én, hogy róka ez a gyerek még a neve is az, hogy Fox!
- És miért jöttél erre a tagozatra?
- Hát, az egy hosszú történet. - mondta kellő fájdalommal a hangjában, mintha valami őrült nagy katasztrófa mesélésébe kezdene bele. - Először a Kémer Alka Szakközépiskolába jelentkeztem rendőrnek, de oda nem vettek föl. Második helyen jelöltem be a testnevelés tagozatot, de az iskola nem küldte el a jelentkezést, ezért felvettek matek tagozatra. De mivel matekból kettes voltam ezért átjelentkeztem bioszra és most itt vagyok. 
A göndör fürtös majd leesett a székről úgy kellett nevetnie, alig bírta visszafojtani. Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen! A tanárnő is elmosolyodott.
- Akkor tulajdonképpen egy baleset következménye, hogy most itt vagy?
- Hát mondhatjuk így is. - vonta meg a vállát Fox.
- Igen egy szörnyű baleset... - forgatta grafitszürke szemét Szolóra. - Nem csodálom, hogy nem vették fel rendőrnek, ha kettes volt matekból. Maradt volna inkább ott, de nem neki feltétlenül ide kellett jönnie, hogy engem boldogítson!
  Aminika jól emlékezett arra a napra is, amikor szerelembe esett. Igen szerelembe, de még hozzá nem is akárkibe. Az osztály legmenőbb srácába. Áhítattal nézte végig vagy egy tucat lánnyal együtt amint Ő betoppan, leteszi a válltáskáját egy elegáns mozdulattal és helyet foglal a vele átellenben lévő középső padsor negyedik padjában. Egy bájos fejbiccentéssel a helyére igazította szőke haját, hogy ne lógjon a szép nagy zöld szemeibe. És még a neve is milyen dallamosan cseng: Fox! Mint a hamvaiból mindig újra feltámadó főnix, úgy hangzott számára ez a szó. Kezdetben sokáig titokban tartotta azt, hogy belezúgott. De ahogy napról napra fokozódott benne ez az érzés rájött, hogy el kell mondania a barátnőinek. Így tudta meg Flammi és Éndzselin, akik először nagyon furcsállták a dolgot, ugyanis más - más véleményük volt Foxról, de azt mindketten elismerték, hogy elég tapló egy alak. 
  Történt egyszer, hogy egy borúsabb októberi napon az egyik szünetben az osztálytermükben ücsörögtek Szolórával együtt. Ez alatt a pár hét alatt lassan összebarátkoztak a lánnyal. Szoszi az órák között is mindig Aminika mellett ült és velük szemben foglalt helyet a másik két lány, így beszélgettek. A grafitszürke szemű leányzó úgy vélte, hogy mivel ő itt ül és ez a helye, ezért nem küldhetik el onnan, jobb dolga meg úgy sincs.
- Na Ami, hogy vagytok a lovagoddal? - vetette fel a kérdést Flammi csillogó tekintettel.
Aminika nem szólt semmit, de arcát rózsaszín pír öntötte el.
- Milyen lovag? - kapta fel a fejét Szolóra. - Miről beszél? - fordult kíváncsi arccal padtársához.
A másik két lány összenéztek és csak nevettek.
- Jaj, mondjátok már el nekem is! - nyafogta Szoszi. - Ígérem nem mondom el senkinek!
- Esküszöl? - kérdezte Éndzselin.
- Anyám apám életére! - fogadkozott.
- Hát... - húzta el a szót Flammi. - Ami azt illeti Aminak tetszik valaki az osztályból.
- Ne! - rázta a fejét Aminika.
- Ki? Kicsoda? - kíváncsiskodott tovább.
Nagyon furdalta az oldalát, hogy vajon ki lehet az a fiú.
- Gyere megsúgom! - hajolt közelebb hozzá Flammi. - De ne mond el senkinek.
- Lakat a számon. - húzta be egy láthatatlan cipzárral a lepénylesőjét Szolóra.
A szőkésbarna lány megsúgta neki a nevet, miután hatalmas kacagásban tört ki.
- Jézusom! - kuncogott a száját befogva. - És mióta?
- Hát már szeptember eleje óta. - vallotta be őszintén Aminika. - De el ne áruld valakinek.
Szoszi teljesen lesokkolódott. Hogy tetszhet egy ilyen csávó bárkinek is? De nem akarta megsérteni azzal Amit, hogy rossz véleményt mond a fiúról. 
- Nyugi, tudok titkot tartani. - biztosította.
Igazat mondott, tényleg nem fecsegte ki senkinek ezt a szaftos kis információt, mert nem akarta magára haragítani újdonsült barátait.
- És holnap megy hozzá Papladányba! - újságolta Éndzsi, de persze nem gondolta komolyan.
- Hogy hova? - csodálkozott Szolóra.
- Hát tudod az egy falu. - tájékoztatta Flammi.
- Ja akkor azért mondta nekem, hogy vidéken lakik. - szólt jelentőségteljesen.
- Te beszéltél vele? - kérdezte féltékenyen Ami.
- Persze hát az osztálytársam vagy mi. - húzódott vissza a szúrós pillantásától a göndör fürtös.
 - Mondjuk én azt nem nevezném valami nagy beszélgetésnek. - itt inkább elhallgatott felidézve a szeptemberi emlékeit. 
Azóta Fox többször is sértegette már. de a barátai előtt még sose próbálta. Ezt furcsának találta nem értette, hogy mi az oka, de örült, hogy végre befogadták és megbíznak benne.
  Pár nap múlva Flamminak egy kolosszális ötlete támadt. Hiába nyaggatta szerelmes barátnőjét, hogy mondja el Foxnak, hogy mit érez, ezért úgy döntött, ő veszi kezébe az irányítást. Bár még azelőtt sose beszélt a nem éppen a kedvességéről híres jövevénnyel, de úgy gondolta egy próbát megér a dolog. Már ekkor is a szerelmesek egymásra találásának segítése volt a hobbija. Kivárta a megfelelő alkalmat amikor csak ő és a srác ültek egyedül a terembe. Erre nyújtott ideális lehetőséget a húsz perces szünet. Szolóra ebédelni ment szokás szerint Éndzselin és Aminika tervszerűen magára hagyták és izgultak, hogy sikerülni fog - e a hadművelet. Fox a helyén ült. Flammi lassan és bizonytalan léptekkel közelített feléje. A fiú olajzöld tekintetében meglepettség villant fel és valami nagyon fura öröm is, azelőtt még sose látta ilyennek. A közeledő osztálytársát ez a nézés még jobban megrémítette. Lehet, hogy még se volt ez olyan jó ötlet? De visszafordulni már nem lehet. Aminikáért teszi, muszáj most vagy soha.
- Szia. - köszönt zavarodottan ide oda pillantgatva, hogy biztos legyen benne nincs senki a közelben.  - Mondanom kell valamit.
Fox feje még meglepettebb lett erre a mondatra, de nem vágott közbe.
- Tudod van egy barátnőm akivel szoktam beszélgetni. Rövid barna haja van, tudod aki Szoszi mellett ül, Aminikának hívják.
A fiú bólintott.
- Na az a helyzet, hogy totál beléd van zúgva már szeptember eleje óta. - bökte ki végül. 
Hihetetlenül kellemetlenné vált a szituáció, semmi épkézláb mondat nem jutott eszébe. Ez nem volt egy átgondolt terv. Várta, hogy végre Fox is mondjon valamit. Az meg se tudott mukkanni, a tekintetéből most már némi kétségbeesés is visszatükröződött. Mintha csak erre gondolt volna: És most azt akarod , hogy jöjjek vele össze? Ügyeletes Cupidónk végül aztán megtörte a a kínos csendet:
- Tudod mit? Inkább felejtsd el! - szólt hangosan majd kicsörtetett e teremből.
- Ez nagyon gáz volt... - sóhajtotta. - Most biztos totál elmebetegnek hisz. Így beégni.
  Flammi sikertelen beszélgetési kísérlete után Ami végre rászánta magát, hogy megpróbálja a kapcsolatot felvenni szerelmével. Eddig szemmel láthatóan levegőnek nézte őt, nem szólt hozzá, de még csak nem is köszönt. Amit tudnia kell azt már úgy is tudja, vagyis azt, hogy szereti. Persze nem élőben kereste fel, hanem csak fikkeren. A fikker pedig nem más volt, mint egy közösségi oldal, ahol az emberek könnyen tudtak egymással beszélgetni a világháló segítségével. A tinilány egész délután a gépe előtt ült és várta, hogy feljöjjön a szíve választottja. Másra nem is tudott gondolni, tanulnivaló vagy egyéb dolog nem is foglalkoztatta csak ő. Ha Flamminak nem válaszolt, majd neki fog. De mit írjon neki? Közvetlenebb legyen vagy inkább visszafogottabb? Nagyon izgatott volt alig fért a bőrébe.
  Egyszer csak felvillant Fox neve mellett az "elérhető" kiírás. Ami nem sokat habozott, megírta neki a már jól előre kidolgozott szöveget:

Szia :) Hallottam Flammi mondta neked, tehát most már tudod. Szeretnék megismerkedni veled, mert nagyon vonzónak talállak. Nagy örömet okozna, ha válaszolnál.

Most már csak türelmesen várta vajon mit fog válaszolni Ő.

5. rész

Eltévedve

   - Hú, de finom volt! - simogatta a hasát Éndzselin. - Szili és Lumi sajnálhatják, hogy nincsenek itt! 
- Lehet, hogy Szilefinnek is közbe jött valami. - vélekedett Szolóra. - Meg kéne tudni, hogy mi van vele. Vagy, hogy egyáltalán otthon van - e.
- Nekem megvan az anyukája száma. - szólt Zen.
- Akkor hívd föl! - utasította Flammi.
- Rendben. - tárcsázta a számot a fiú, majd a füléhez emelte a mobilt. - Kicsöng.
- Pár másodperc múlva egy női hang szólt a vonal másik végén:
- Haló. Karic lakás. Tessék kit keres?
- Csókolom Larín néni. Szili otthon van?
- Nincs. Már rég elindult otthonról. Nem veletek van szalonnát sütni? - kérdezte aggodalmasan csengő hangon.
- Nem. Megbeszéltük, hogy itt találkozunk a Nagy hegyen, de nem jött el. A mobilján meg nem tudjuk elérni.
- Úristen! - döbbent le az asszony. Az mondta, hogy a vöröskalászi erdőn keresztül akar menni, én mondtam, hogy ne arra menjen, mert el fog tévedni, vagy történik vele valami. De sose hallgat rám! Ha valami baja lesz... - itt elcsuklott a hangja.
- Ne tessék aggódni megkeressük! - nyugtatta Zen. - Merre van az az erdő?
- Nem, ti ne menjetek oda még ti is eltévednétek! Máris szólok a rendőrségnek. Ha mégis találkoznátok vele megteszed, hogy felhívsz?
- Persze.
- Köszönöm fiam. Most letetszem, ha valami fejlemény van majd hívlak. Szia. - szólt remegő hangon.
- Rendben, viszont hallásra! - köszönt el Zen.A többiek is mind hallották a beszélgetést, mert a telefon ki volt hangosítva.- Szegény Szili! - sajnálta meg Éndzselin. - Remélem jól van.- De, hogy lehet ennyire bolond? Elindul öcsém, tök ismeretlen erdőbe, utána meg csodálkozik ha eltéved. - szólt mérgesen Szoszi, de legbelül ő is nagyon aggódott a barátjukért.- Hát Szili sose a megfontoltságáról volt híres. - állapította meg Zen. - De ha valami baja lesz...- Ha kinyírja magát én tuti megölöm! - csattant fel Flammi.- De ha már meghalt, akkor, hogy ölöd meg? - tette fel az érdekes kérdést Szolóra.- Úgy, hogy feltámasztom és még egyszer megölöm! - indokolt ellentmondást nem tűrő hangon.- Ja, vagy úgy. - bólintott Szoszi.- Meg kéne keresünk. - vetette fel az ötletet Éndzselin.- Jó de hogy? - tudakolta vékony egérhangon a göndör fürtös. - Azt se tudjuk hol az az erdő. - szólt Flammi. - Mellesleg tuti mi is eltévednénk benne. - Ja valószínűleg. - adott neki igazat Zen. - De nem ülhetünk itt tétlenül! Lehet, hogy Szili épp haldoklik valahol!- A rendőrök keresik. - mondta elgondolkozva a dióbarna hajó lány. - De mi van, ha nem találják meg? Én azt mondom menjünk és keressük meg.- Szerintem nem valami jó ötlet. - csóválta a fejét Szolóra. - De ti tudjátok.- Max, ha eltévedünk akkor majd híjuk a rendőröket, hogy keressenek meg minket! - nevetett Éndzsi.- - Nálunk legalább van telefon, nála még az sincs szerencsétlennél.- Nekem nagyon rossz előérzetem van még mindig. - sötétült el Flammi égkék tekintete. - De nem tudnék én se itt ülni és várni. Szili tarts ki, megyünk! - Tuti vihar lesz. - nézett az égboltra Zen. - Minél hamarabb meg kell találnunk, ha nem akarunk bőrig ázni! Az égen sötét felhők vertek tanyát, sokasodtak mint a szürke sáskák. A hideg szél szomorúan fújt és egyre erőteljesebben. 

  A szőke bagoly úgy gondolta már eleget gubbasztott a fán. Óvatosan lemászott róla a táskával a hátán. Zafírkék szemeivel az ösvényt kereste, de nem látta sehol. Fogalma se volt arról, hogy merre kell mennie. Úgy döntött, hogy az isteni gondviselésre bízza magát és elindult észak felé. Céltalanul bolyongott a rengetegben. Lépésenként nőtt benne a félelem, hogy talán sosem jut ki innen. Nemrég kis híján medvecsemege lett belőle. A szülei ki fognak készülni, ha rájönnek, hogy eltűnt. Meg a barátai is. Most biztos egy beszámíthatatlan alaknak tartják, amiért nem ment el. Mondjuk igazuk van, tényleg az egy megbízhatatlan, önfejű szamár. Az anyja mondta, hogy ne az erdőn keljen át, de neki csak azért is itt kellett mennie. Hát most jól megszívta.
 A hideg szél egyre erősödött, dühös fodrászként borzolta össze szőke haját. Igyekezett hátratúrni azt, nem hagyta, hogy a szemébe lógjanak a tincsek. A hűvös levegőtől megborzongott, fázni kezdett. A szél pedig csak süvített és hozta magával fekete felhőit. A korom színű bárányok sokasága ellepte az égboltot a fák felett. A nyomasztó csendből ls a sötétségből ítélve Szilefin arra következtetett, hogy ezek a bárányok nemsokára sírni fognak. A következtetése helyes volt. A fekete gyapjas égi nyáj keservesen zokogni kezdett. A könnycseppek hangosan kopogtak a fák levelein és a fiú fején.
- A francba, ezt nm hiszem el! - bosszankodott hangosan.
Káromkodott még egy sort majd kék kabátját a fejére tette, hátha az védi valamennyire az esőtől. Hatalmas mennydörgést hallott a feje felől, amitől még jobban megijedt. Szomorúan vette tudomásul, hogy attól amitől halálosan félt, az égiháború már elkezdődött.

 - Még mindig nem veszi föl? - kérdezte aggódva Szolóra.
- Nem.  - válaszolta csalódottan Éndzselin miközben a fülénél tartotta a mobilját. - Már vagy hatszor hívtam, de semmi.
- Biztos, hogy erre kell menni? - tudakolta halkan Zen.
- Nem, egyáltalán nem biztos. - mosolygott kínjában Szoszi. - De ott van az a rakás fa, gondolom az az erdő.
- Jé, vajon miből jutottál erre a világmegváltó következtetésre? - tette fel a költői kérdést Flammi.
- Hát nem is tudom. - sóhajtott a grafitszürke szemű.
- Szerintem Szilefint elvitték az ufók a mobilját meg elvették tőle. - gondolkozott hangosan Éndzselin.
- Nincsenek is ufók! - forgatta a szemét Zen. - Vagy ha vannak akkor se kéne nekik Szili.
- Akkor vámpírok kapták el és kiszívták a vérét és most ő is vámpírként repked valahol! - fantáziált tovább. - Vagy tudom már! Biztos, hogy az erdei oposszumok vitték el! Azoktól veszedelmesebb nincs, én mondom! Az oposszum hosszú bosszú most őt is elérte, mert azt mondta a múltkor, hogy nincsenek is itt oposszumok!
- Éndzsi neked még ehhez van energiád? - kérdezte a fejét fogva Szolóra.
- A hülyeséghez mindig van. - húzta kis mosolyra a száját.
- Úristen! - kiáltott fel Flammi a zsebeiben kotorászva.
- Mi van? - sipította ijedten a másik három.
- Elfogyott a cukrom! - szólt olyan kétségbeesettem, mint akinek az élete múlik rajta.
- Ó minő tragédia! - sóhajtott cinikusan a fiú.
- Az hát! - csattant fel Flammi. - Mindegy, úgy se tudnék enni, amikor ilyen ideges vagyok.
 Amint a fák sűrűjéhez érkeztek őket is elérte a fekete bárányok rettenetes nyája. Az eső hirtelen zuhogni kezdett, mintha dézsából öntötték volna.
- Úristen! - visította Szoszi. - Na a hajamnak annyi! Ki hozott ernyőt?
- Én hoztam! - kapta elő kék esernyőjét Flammi.
- Nálam is van egy. - húzott elő a táskájából egyet Zen is.
- Nálam nincs! - szólt búsan Éndzselin.
- Gyere az enyém alá! - ajánlotta fel a fiú.
- Oké! - állt be mell a lány.
Szolórának mondani se kellett rögtön Flammi esernyője alá húzódott. Így vágtak neki a zöld bükkrengetegnek.
  Villámlani kezdett, pár pillanat múlva pedig egy fülsüketítő dörgés rázta meg a tájat.
A lány sikítottak, különösen Éndzsi, mert ő köztudottan ki nem állhatta a vihart. Akaratlanul is Zen mellé húzódott, remegett a félelemtől és a hidegtől.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. - nyugtatta kedvesen a fiú.
- Bocsi, de nagyon félek a mennydörgéstől kiskorom óta. 
- Nem kell tőle félni, nem esz meg. - mosolygott bátorítóan Zen.
- Könnyű azt mondani. - sütötte le mogyoróbarna szemét, mert nem mert a fiúra nézni zavarában.
Magában azt gondolta, hogy milyen kedves srác ez a Zen. Már másodszor védi meg és segít neki. Sosem tudja majd neki ezt viszonozni eléggé.
- Szilefin hol vagy? Szilefin! - ordibálta torkaszakadtából Flammi.
- Nem hiszem, hogy hallja. - állapította meg Zen.
- Nem baj az, előbb utóbb csak meghallja! - szólt nagy hangerővel vékony hangján a csatakos fürtjei mögül Szolóra. - Szili! Hallasz? Szili!
Egy rettenetes égzengés nyomta el a kiabálását. Mind a négyen befogták a fülüket, igaz Zen és Flammi csak fél kézzel, mert a másik kezükben az esernyőt tartották. Az eső pedig csak szakadt szakadt megállíthatatlanul. Éndzselin még jobban reszketett, Szoszi sikított.
- Az anyja! Ez közel volt! - mondta idegesen Flammi.
- Nem is kicsit! - szólt remegő hangon a mellette haladó másik személy.
- Hülyeség volt elindulni ilyen időben! - fakadt ki Éndzselinből. - Forduljunk vissza!
Elhatalmasodott rajta a félelem. Nagyon fázott, rázta a hideg, a haja és a ruhája csurom víz volt átitatva keserűséggel és rettenettel. Alig látott maga előtt valamit, elhomályosodott előtte a világ.

 Szilefin teljesen bőrig ázott. Dideregve húzódott be az egyik fa alá. Fáradt volt, fájt a lába ezért a törzsnek támaszkodott. Már semmi remény nem maradt benne, üres volt, akárcsak a gyomra, rég nem evett már semmit se. Úgy érezte, hogy nem bírja tovább,  soha se fog kivergődni ebből az erdőből. A fatörzsön lassan végigcsúszott le egészen a sáros földig. Jobb lenne, ha őt is elnyelné a föld, emilyen szerencsétlen senki nem fog itt rátalálni. Nem érdekelte, hogy a ruháját teljesen belepte a sár, szőke haja csimbókokban állt össze a víztől. Jobban elvonta a figyelmét a reszketése, a foga vacogása. A szemét behunyta, a fejét a fának támasztotta és várta a halált. Még az is jobb lenne, mint itt szenvedni. Amúgy is, kinek hiányozna? Mindenkinek jobb lenne nélküle. Úgy is mindenkinek rosszat tesz még ha csak jót akar akkor is. Itt senki nem fogja keresni. Senki.

 - Tudtommal te akartad hogy keressük meg! - kiabálta ingerülten Flammi.
- Én mondtam, hogy nem jó ötlet, de hát rám, sose hallgat senki. - morogta Szolóra.
- Akkor forduljunk vissza. Ilyen időbe úgy se fogjuk megtalálni. - szólt Zen.
Ekkor váratlanul megcsörrent Szoszi mobilja. Nagy nehezen előkotorta a táskájából és felvette.
- Szia anya! ..... Kint vagyunk még, de ne félj nemsokára megyek haza. itt kisebb szünet, majd újra megszólalt. - Igen van busz. Na szia!
- Mi van, mit mondott? - érdeklődött Flammi.
- Azt, hogy menjünk haza, mert vihar van. Nem mintha nem tűnt volna fel! Tényleg vissza kéne fordulnunk, mert ez az utcsó busz, ha ezt nem érem el, akkor mehetek gyalog hazáig. Ráadásul ernyő sincs nálam.
- Akkor visszamegyünk és kész. - döntötte el Zen.
- Szegény Szili! Remélem még él! - mondta Flammi miközben megfordult a többiekkel együtt.
- Biztosan. Nem kell őt félteni, erős gyerek, mit árt neki egy kis vihar! - ironizált Szoszi.
- Ja, rossz pénz nem vész el. - tette hozzá Éndzsi.
Az erdőből sikeresen kijutottak, de az égiháború nem akart csendesülni. A szívük mégis visszahúzta őket, mert úgy gondolták, hogy most cserben hagyták a barátjukat.

 Ott benn az erdő mélyén érezheti csak igazán magányosnak magát az ember. Egy teremtett lélek sem jár arrafelé. De Szilefin nem érzett már semmit. Se éhséget, se fájdalmat, se hideget, se magányt. Mozdulatlanul feküdt a fa alatt, az esőben, a sárban.

4. rész

Köszönöm szépen a hozzászólásokat nélkülük nem folytattam volna. Most egy kivételesen hosszú résszel készültem nektek hálám jeléül. Ha szeretnétek, hogy folytassam akkor jelezzétek komiban! Itt az új rész:

A vöröskalászi felfedező

  Több mint 2 hete elkezdődött a tanév, de Szilefinnek olyan volt mintha csak 2 nap lett volna.
 - Szeptember 16. vasárnap. - pillantott a naptárra.
Előző este telefonon megbeszélte a barátaival név szerint Zennel, Éndzselinnel, Flammival és Szolórával, hogy menjenek el a Nagy hegyre szalonnát sütni. Lumiert is hívták, de sajnos ő nem tudott velük tartani, mert a rokonai mentek hozzájuk látogatóba. A találkát délután 4 -re beszélték meg. 
 Szilefin nem Kendoron, hanem egy Vöröskalász nevű kis falucskában lakott, nem messze a várostól. Itt jóformán mindenki ismerte egymást, az emberek kedvesek és közvetlenek voltak. Az utakon alig járt autó, nem úgy mint a poros benzingőzös városokban. Csend, nyugalom és béke honolt, egy hangos szót se lehetett hallani. A falu közepén egy nagy fehér templom állt, ide járt a jó nép istentiszteletre. Vöröskalásznak volt egy kis ABC - je is, ahonnan  a legfontosabb élelmiszereket szerezhették be. Innen járt tehát Szilefin busszal és gyalog az Alma Máter Gimnáziumba. Vöröskalásztól nem volt messze a Nagy hegy, ha az ember átvág a kettő között elterülő bükkerdőn. Szili azelőtt még csak kétszer járt az erdőben, de mivel nem akart kerülni, ezért úgy döntött, hogy átvág rajta.
- Ha nem térek le a kitaposott ösvényről akkor nem lesz semmi baj. - gondolta amikor belépett a fák sűrűjébe. 

 - Fél négy. - mondta az órájára nézve Zen a mellette álló dióbarna Éndzselinnek.
- Oké. Akkor szerintem indulhatunk. - szólt a lány.
A Vasember úton ballagtak végig ugyanis mind a ketten ebben az utcában laktak. A téglaszínű panelházakon itt - ott már levált a vakolat, helyükön csak szürke hegek maradtak. Ilyen vörös betonbörtönökben élt Éndzsi és Zen is. Velük ellentétben Flammi és Szoszi kertes házakban laktak. Ők a Sárga úton várták őket egy nagy fűzfa árnyékában. A téglaszínű épületek után egy olyan úton kellett volna átmenniük, ahol nem volt zebra, az autók pedig szabadon pöffögtették a kipufogógázukat szerte szét. Dühös fémvadállatokként cikáztak ide - oda. Éndzsi épp egy érdekes sztorit mesélt arról amikor a barátnőivel bezárták egymást az egyik bevásárlóközpont vécéjébe:
 - Én meg próbáltam kinézni alul a lyukon, hogy van - e ott valaki. De annyira mélyre hajoltam, hogy beleestem fejjel a kukába... - ekkor nevetve lelépett a járdáról. - Ami tele volt betéttel...
- Vigyázz! - kiabálta Zen amikor látta, hogy egy nagy piros kocsi száguld felé eszeveszett sebességgel.

 Fél négy. - nézett a mobilja kijelzője a vöröskalászi felfedező.Az ösvény mentén haladt rendíthetetlenül. Körülötte a barna talajon útjelzőkként hozták termésüket a kis medvehagymák. Sűrűn álltak a bükkfák, vékony törzseikkel olyan egyformáknak tűntek, mintha csak egy fát sokszorosítottak volna száz meg száz példányban. Valamelyiken egy gyönyörű sárgarigó hallatta csodálatos énekét.
- Pofonegyszerűen ki fogok jutni innen! - gondolta magában Szilefin. - Ez az ösvény tuti, hogy a Nagy hegyre vezet! Szili, te egy zseni vagy! - és jókedvűen fütyörészett.
Egyszer csak megrezzent mögötte az egyik bozót. A szőke srác megtorpant egy pillanatra és körülfürkészett. Nem látott senkit.
- Biztos csak képzelődtem... - legyintett majd újra elindult.
Alig tett egy pár lépést, amikor egy hátborzongató morgást hallott maga mögül. Ez a hang olyan volt mint egy medvéé. Nem mert hátranézni. Félt, hogyha megmozdul, akkor ez a valami megtámadja. Az előbbi felhőtlen jókedve egy pillanat alatt elszállt, helyette csak remegtető félelem maradt. Az állat egyre közelebb és közelebb osont hozzá. Nagy szőrös mancsai nyomán recsegtek-ropogtak az ágak, a növények. Még egy morgás ezúttal sokkal közelebbről. Szilefin nem bírta tovább, meg kellett fordulnia, de a látványtól még jobban megrémült, szó szerint a földbe gyökerezett a lába. Alig pár lépésnyire tőle egy hatalmas barnamedve állt, ami legalább háromszor akkora volt, mint ő. A karmai és a fogai élesek, mint a kés, tekintete maga volt a könyörtelen düh. Idegen merészkedett a területére, méghozzá egy igen ínycsiklandozó idegen. Előételnek pont megteszi a medvehagyma mellé!


 Zen az utolsó pillanatban rántotta vissza a kezénél fogva Éndzselint a száguldó piros kocsi elől. Majdnem hátraesett a lánnyal együtt, de végül sikerült megtartania magát.
 - Jól vagy? - kérdezte aggódva. 
- Igen. És te jól vagy?
- Akkor jó, én már kevésbé! - nevetett bosszúsan Éndzsi. - Egyszer még kinyírom magam!
- Milyen öngyilkos hajlamaid vannak neked hallod... Kiugrassz a kocsi elé, hogy elüssön!
- Ja, még szerencse, hogy visszarántottál, egyébként már rég felkenődtem volna az aszfaltra! Örökre hálás leszek ezért. - mosolygott kicsit szégyenlősen.
- Ugyan már, bárki megtette volna a helyemben! - szerénykedett Zen, érezte, hogy egy kicsit zavarban van, nem tudta mit mondjon hirtelenjében.
Az út egy pár pillanatra forgalmatlan lett, de hőseinknek ennyi is elég volt ahhoz, hogy átslisszanjanak rajta. Most már sokkal óvatosabb léptekkel folytatták útjukat a kijelölt célpont, vagyis a Sárga út felé.


 - Elég éhesnek látszik... - nézte megrökönyödve Szilefin a hatalmas vadállatot.
Keze lába remegett a félelemtől, egy lépést se mert tenni. Úgy állt ott, mintha megbabonázták volna. A medve egyre jobban a közelébe férkőzött. Ráérősen méregette a fiút, akinek minden másodperc egy órának tűnt.
- Fuss Szili, indulj már, mi lesz? - motyogta magának, de a lába gyökeret eresztett a földbe. 
Még egyszer morgott egyet a fenevad, hangja betöltötte az egész erdőt. Nem csiripelt ott már egy sárgarigó se, síri csönd honolt.
 - Most! - kiáltotta és végre futásnak eredt.
Árkon bokron keresztül szaladt céltalanul a rengetegben. A medve utána iramodott. Szilefin meglátott egy nagy vastag fát a sok vékony bükk között. Felugrott az egyik ágára, majd onnan egy másikra kapaszkodott fel. A hatalmas állat egy másodpercet késett szerencséjére és nem tudta elkapni és lehúzni a magasból. A halálra rémült fiú zihált, fejét a fára fektette. A medve két lábra ágaskodott a törzsön, de nem érte el a kiszemelt áldozatát. 
- Ez egy hajszálon múlott... - lihegte a szőke srác. - Még jó, hogy tudok fára mászni.
A hátizsákját felakasztotta egy ágra. Úgy gondolta megvárja amíg az aranyos kis mackó megunja a játékát és más ennivaló után néz. De addig is szólni kéne a többieknek, hogy késni fog.  A mobilját kereste a zsebében: de nincs sehol. A táskájában is megnézte: ott sincs. Csak nem hagyta el valahol?
- Ez nem lehet igaz... Hova a francba tettem... - kutakodott tovább az ágon egyensúlyozva.
De a mobil szőrén szálán eltűnt.


  - Hol vannak már ezek? - toporgott Flammi türelmetlenül a fűzfa alatt. 
 - Nyugi, mindjárt itt lesznek. - nyugtatta Szolóra.
- Tudod, hogy én milyen nyugodt vagyok, én vagyok a világ legnyugodtabb embere. - ironizált.
- Igen tudom. - forgatta a szemeit.
- De mi van hogyha történt velük valami? Nekem olyan rossz előérzetem van.
- Jaj ne láss már rémeket! Biztosan nincs semmi bajuk. - mosolygott a göndör fürtjei mögül Szoszi.
- De akkor is jöhetnének már, mert éhes vagyok. - nézett vágyakozva a szatyrára égkék szemeivel. - Meg fog romlani a kajám.
- Nem romlik az meg, főleg ha rajtad múlik! - legyintett.
- De már háromnegyed négy van, most már itt kellene lenniük. Mindjárt megeszem nyersen a szalonnámat.
- Oda nézz! Azok ott nem ők? - mutatott a távolba Szolóra.
Az út másik oldalán egy piros felsős, farmernadrágos dióbarna hajú lány és egy nála kicsit kisebb szürke pulcsis gesztenyebarna hajú srác tűnt fel.
- De igen azok ők! - ujjongott Flammi integetve. - Hahó! Itt vagyunk!
Zen és Éndzselin nevetve visszaintegettek. Nem telt bele 1 perc se mire a két lányhoz értek.
- Sziasztok! - ölelte meg egymást a négy barát.
- Ne tudjátok meg mi történt velünk. - kezdte a mesélést Éndzselin.
 Mire az autós sztori végére ért egészen kifulladt. Flammi így szólt hüledezve:
- Úristen! Még jó, hogy nem esett semmi bajotok! 
- Veletek is mindig történik valami. - állapította meg Szolóra. - Szerintem lassan menjünk, mert nem fogunk odaérni!
- Igenis kapitány! - tisztelgett előtte viccesen Zen.
Gyors léptekkel indultak el a Nagy hegy felé.


 A szőke srác úgy gubbasztott ott a fán, mint egy nagy fülesbagoly. Az ideiglenes földszinti szomszédja ugyanis nem akart tágítani alóla. Bambán figyelte Szilefin minden rezdülését azt várva, hogy hátha lepottyan a magasból. 
- Hé menjél már innen te hülye medve! Úgy se fogok lejönni innen amíg itt vagy! - ordította bosszankodva. 
De a hatalmas ragadozó nem értett ebből semmit, a füle botját se mozdította. Baglyunk pedig már nagyon kezdte magát unni a fán, elzsibbadt a lába és szédült. Hol lehetnek most Zenék? Vajon keresik őt, ha rájönnek, hogy nincs a Nagy hegyen? És, hogy fog hazakeveredni innen?


 A Nagy hegy szép zöld füves hely volt, itt ott kisebb fák árnyékot kínáltak az arra járóknak. Barátaink úgy beszélték meg, hogy a domb tetején lévő sziklánál fognak találkozni Szilefinnel.
 - Hol van Szili? - kérdezte csodálkozva Szolóra.
- Biztos csak késik. Mindig szokott általában. - tájékoztatta a kis Zen.
- De, már itt kéne lennie 4 óra múlt 5 perccel. - nézett az órájára Flammi. 
- Lehet, hogy elvitték az Ufók! - tréfálkozott Éndzsi.
- Szerintem Szili az Ufóknak se kéne! - nevetett a göndör hajú lány. - Ha megtudnák, hogy mennyit beszél, egyből visszaküldenék a földre.
- Az tuti! - bólogatott Éndzselin.
- Akkor most nélküle kezdjünk el szalonnát sütni? - kérdezte aggódva Flammi.
- Hát jobb lesz ha siet, mert még megeszed előle! - tette hozzá Szoszi.
- Fel kéne valakinek hívnia. - szólt bölcsen Zen.
- Majd én. - vette ki a zsebéből a mobilját a dióbarna hajú lány és a füléhez emelte.
A telefon többször is búgó hangokat adott ki.
- Gyerünk már vedd fel te nagyon szőke! - járkál fel alá Éndzselin.
De a vonal csak búgott. Végül aztán a lány feladta.
- Ez kész. Kicsöng, de nem veszi fel.
- Lehet, hogy otthon hagyta. - mondta kicsit ingerülten Flammi. - Vagy ki tudja mi történt vele.
- Vagy elhagyta. - szúrta közbe a lehetőséget Zen. - Kitelik tőle.
- Mi van, hogyha történt vele valami? - tette fel félve a kérdést Éndzsi.
- Ugyan már mi történhetett volna vele? - válaszolt a kérdésre kérdéssel Szoszi.
- Nem tudom. - bújt bele a piros mellényébe Éndzselin. - Kiráz a hideg, kezd fújni a szél.
- Ja hűvösödik az idő. - jegyezte meg Flammi. - Most mit csináljunk, ha Zen nem jön? Én már majd éhen halok.
- Elkezdjük megrakni a tüzet, aztán vagy jön vagy nem. - válaszolta a fiú.
- De akkor te raksz tüzet, mert te vagy itt az egyetlen férfi. - mutatott rá Éndzsi.
- Ja panelgyerekként én aztán nagyon értek a tűzrakáshoz, de megpróbálhatom. - mondta halkan Zen. - Ki hozott fát meg gyufát? 
- Én hoztam. - borította ki a földre a szatyra tartalmát Flammi.
- Kedves Flammi, te vagy a tűz csiholója! - rikkantotta a göndör fürtös.
- Mondtam már, hogy nem vagyok kedves Flammi! - kiabálta az. 
- Jól van na, tudod, hogy szeretlek. - békítette a lány.
Időközben Zen összeállította a fadarabokat egy kevésbé füves helyen.
- Szilefin bezzeg ilyenkor nincs itt mikor kellene! Ő ért az ilyenekhez. - morogta.
 - Papír kéne alá, így nem fog meggyulladni. - csicseregte Szolóra. - Ki hozott újságot?
- Én hoztam. - kapott a másik szatyra után Flammi.
- Ó, hogy te mindenre gondolsz! - mosolygott Éndzselin.
A tűz hamarosan nagy lánggal égni kezdett. Füstszag terjengett a levegőben. A négy tininek már kopogott a szeme az éhségtől. A szalonnák, a kenyerek, a nyársak és a tálcák mind előálltak.
- Végre! Csöpög már ebből is valami! - rakta a szalonnáját a paprikás kenyere felé Flammi.
- Nekem sok hagymát tegyetek rá! Ja meg paradicsomot! - kiáltotta Éndzsi a szendvicseket készítő Zennek és Szoszinak, miközben a tüzet élesztgette.
- Utálom a paradicsomot fújj! - fintorgott Flammi.
- A tiedre nem raktunk nyugi. - rakott uborkát a kenyere tetejére a fiú. 
- Ki kér almalevet? - kérdezte Szoszi.
- Én! - vágta rá Éndzsi. - Nálad mindig van.
- Alap. - húzta széles mosolyra a száját a lány.
- Szerintem már Szili nem fog jönni. - komorodott el Flammi. - Hol lehet most?


  Szilefint majd megölte az ideg ebben az őrjítő várakozásban. A világon talán a legjobban a tétlenséget utálta. Egyszerűen nem tudott egy helyben megülni. Az időérzékét is elvesztette, gőze se volt arról, hogy hány óra lehet. Mintha már fél napja ezen az ágon gubbasztana. És még a mobilját is elhagyta! Lehetne ettől is rosszabb? 
 A medve egyszer csak megmozdult. A fiú lélegzetvisszafojtva figyelte. Az állat lassú léptekkel elindult a fák sűrűjébe. Szilefin ugrálni tudott volna örömében, de meg se mert mukkanni, nehogy visszajöjjön. Tudta, hogy még várnia kell egy jó ideig, hogy a medve elég messze kerüljön tőle. A lábát kicsit kinyújtóztatta mert nagyon elgémberedett. Egy hideg fuvallat csapta meg hirtelen, de úgy hogy minden csontja beleremegett. A fák ágait tépdesni kezdte a szél.
- Lehet, hogy vihar lesz. - futott át rajta a szörnyű gondolat. - Akkor nekem végem... Még egy esernyő sincs nálam.  

3. rész

Köszönöm szépen az eddigi hozzászólásokat nélkülük nem folytattam volna. Ha szeretnétek, hogy folytassam akkor jelezzétek komiban! Itt az új rész:

Az ismeretlen útitárs

 Egész másképp indult a reggele a 16 éves Astrin Puernek. Szokás szerint megint késében volt.
- 7: 30, te jó isten 10 perc múlva indul a buszom! - gondolta amikor az órájára nézett. - Nem akarok az első nap elkésni!
Még gyorsan megivott egy pohár kakaót enélkül nem indulhat el. A hűtőhöz rohant, kivette a tízóraiját és egy elegáns mozdulattal a táskájába hajította. Reggelizni már nincs idő, bérlet megvan, kulcs megvan. Sietve felhúzta a fehér sportcipőjét, a válltáskáját magára kapta és már rohant is. 
  Szép környéken laktak az Arany ember úton egy nagy fehér családi házban. Puer kutyája Bundás, a nagy fekete óriás snaucer épp az ajtóban feküdt. A fiú nem vette észre és felbukott benne. Az nyüszített egyet és felállt, a srác pedig úgy elterült a kövön, mint egy partra vetett fóka. Jajgatva próbált feltápászkodni:
- Aú! Basszuskulcs! Ezt nem hiszem el! Bundás neked is ilyenkor kell az ajtóban lenned!
A kutya szomorúan nézett rá nagy barna szemeivel, majd elkezdte nyalogatni.
- Ne, ne nyalogass! Bundás! Rossz kutya! Szállj le rólam! Nem szabad! - ordította és nagy nehézségek árán, de sikerült leszednie magáról.
- Tiszta nyál lettem! Nekem erre nincs időm! - bosszankodott majd újra futásnak eredt.
Kiérve az udvarukról érezte, hogy egy kicsit lengén öltözött. Fűzöld pólót és hamuszínű halásznadrágot viselt. A buszmegálló nem volt túl messze a házuktól szerencsére még épp időben odaért. A nagy sárga színű jármű már a helyén állt indulásra készen az autóbusz-állomáson. Rengeteg embert látott rajta, többségében középiskolások lehettek. Hely nem volt, ezért egy fekete kapaszkodót fogott meg és várta, hogy elinduljanak. Mély levegőket vett, mert elfáradt a maratoni futásban.

 Luszita Szolóra is a buszon utazott. Egykedvűen figyelte az elhaladó házakat és üzleteket, az ablakon keresztül. Világoskék pólót, lila nadrágot és egy lila virágos nyakláncot viselt. Göndör barna haját copfban fogta össze. Körülnézett, hogy lát - e valaki ismerőst, de nem talált senkit. Fura, hogy most egyedül utazik, általában mindig van útitársa reggelente. A tegnapi esése után még mindig fájt a lába, kicsit sántított is. A fején is volt egy kis lila folt, de az alapozótól nem látszott annyira.
 Hirtelen a semmiből egy macska ugrott a busz elé. A sofőr gyorsan a fékre taposott. Az állat sértetlenül megúszta, de a fékezés ereje nagyot rántott az utasokon. Szolóra túlságosan el volt merülve a gondolatai tengerében és nem tudta magát megtartani. Elengedte a kapaszkodót és egyenesen a mögötte álló barna hajú srác ölébe zuhant.
- Jajj bocsánat! - csicseregte ijedten és feltápászkodott a fiú mellkasáról majd szembefordult vele.
- Ugyan semmi gond, szóra sem érdemes! - mosolygott rá kedvesen. - Nem ütötted meg magad? 
Szoszit egy pillanat alatt lenyűgözték a barátságos mazsolabarna tekintet és az aranyos mosoly.
- Milyen helyes! - gondolta magában.
Vagy egy fél perc telt bele mire valami választ tudott kinyögni:
- Persze, jól vagyok. - nevetett zavarodottan.
De Puert se hagyta hidegen a lány.
- Hosszú fekete szempillák, ragyogó szürke szemek és édes mosoly. Végre egy szép csajjal hozott össze a sors! - szemlélte végig elégedetten Szoszit. 
- Akkor jó. Veszélyesek ezek a buszok.
- Ja veszélyesek. - helyeselte a göndör loboncos teremtés, mert nem jutott eszébe semmi értelmes hozzáfűznivaló.
A veszélyes szó hallatán megszólalt a fejében egy kis hang: Vigyázz, nem ismered lehet, hogy nem tiszta szándékú alak!
Ez a gondolat egyszersmind kijózanította, megfontolttá és óvatossá tette. Korábban sokszor vágták már át, visszaéltek a kedvességével. Tudta, hogy nem adhat ki magáról semmi bizalmas infót, még akkor se, ha aranyosnak tűnik a srác. De a női megérzése, amire eddig mindig sikeresen hagyatkozhatott, azt súgta, hogy Puer nem egy rosszindulatú személy.
- Egyszer még egy buszbalesetben fogok meghalni én érzem... - humorizált a mazsolabarna szemű.
- Ne fesd az ördögöt a falra. - mondta a lány.
A hangjában most már több magabiztosság csengett, mint az előbb.
- Látsz te nálam ecsetet meg festéket? - kérdezte a szemöldökét húzogatva.
- Nem, de tudom, hogy vagy nálad! - szólt miközben szürke tekintetében nevetés bujkált.
- Á, most lebuktam! - adta meg magát Puer mesterien színészkedve. - Megkérdezhetem, hogy te melyik suliba jársz?
- Az Alma Máterbe. - válaszolta kicsit gyanakodó hangon Szolóra. - És te?
- Én is oda. - mosolygott. - A 10/a - ba.
- Még csak tizedikes? - csodálkozott jól láthatóan a leányzó. - Kajak legalább egy évvel idősebbnek gondoltam magamnál.
- És te melyik osztályba jársz? - érdeklődött Puer.
- A 10/c - be.
- És bioszos vagy, vagy tesis?
- Bioszos. - mondta megrebegtetve hosszú szempilláit. - És milyen a humán tagozat?
- Jó, csak sokat kell tanulni. De inkább ez, mint mondjuk a biosz, azt utáltam világéletembe. - fintorgott nevetve a fiú.
- Én meg humános nem lennék az tuti, utálom az angolt, meg a humán tárgyakat se szeretem annyira.
- És azt, hogy mi akarsz lenni tudod már? - tudakolta kíváncsian.
- Halványlila ibolyaszínű gőzöm sincs. - vonta meg a vállát Szoszi. - Majd eldöntöm még ráérek vele, És te tudod már?
- Őszintén szólva fogalmam sincs.
- Akkor jó, határozott tervekkel teli emberek vagyunk. - jelentette ki vidám hangon Szolóra.
Beszélgettek még egy darabig az iskoláról és más általánosabb dolgokról. Mindkettőjüknek feltűnt, hogy végig egymás szemébe néztek, nem foglalkozva a külvilággal. A buszon tolongó gyerekekről, beteg öregasszonyokról és ráncos urakról nem vettek tudomást. A jármű 10 perc alatt a gimnáziumhoz ért, de ez az idő főhőseinknek csak néhány másodpercnek tűnt. Puer egészen az iskoláig újdonsült bioszos útitársával tartott. Furcsának találta, hogy eddig nem vette észre ezt a kedves csajt. Bent az épületben elváltak egymástól. Szoszi tesiórára baktatott míg a fiú infóórára ment. Egyszerre jutott eszükbe a villámcsapásként becsapódó gondolat: nem kérdezték meg egymás nevét! 
- Semmi gond, majd legközelebb. - futott át az agyán a fiúnak.
- Nem baj, majd legközelebb feltétlenül megkérdezem. - gondolta öltözködés közben a lány.
Lumier nagyon gondterheltnek látszott és ez a többi barátnőjének is rögtön feltűnt.
- Valami gond van Lumi? - fordult hozzá aggódva Éndzselin miután felöltözött. 
- Hát ami azt illeti van. - sóhajtotta a megszólított egy padon ülve.
- Na akkor ki vele gyorsan, mindent hallani akarok! - támadta le Flammi.
- Oké, elmondom. - kezdett bele a mesélésbe.
Töviről hegyire elmondta a reggel eseményeit. A hangja szomorúan csengett, amikor Manduláról beszélt. A többieket is nagyon megrendítette a kis hörcsög halála.
- A helyedben én tuti otthon maradtam volna! - szólalt meg együttérzően Szoszi is. - Nekem is van két kutyám ha ők meghalnának én abba bele is pusztulnék.
- Szegénykém... - ölelte át Éndzsi. - Ne szomorkodj miatta, ő sem örülne, ha látná, hogy így le vagy törve.
- Jó, oké. - erőltetett Lumi az arcára egy halovány mosolyt. - Tényleg jobban van már a lábad? - fordult Szolórához.
- Hát még egy kicsit sántítok rá, de annyira nem vészes. Én olyan szerencsétlen vagyok öcsém  ma reggel is ráestem egy srácra a buszon!
- Milyen srácra? - csillantak fel Flammi égkék szemei.
- Ami azt illeti nem volt csúnya mondjuk. - mosolygott sejtelmesen. - Velünk van egy évfolyamon azt mondta, hogy 10/a -s. 
- És, hogy hívják? - kíváncsiskodott Éndzselin.
- Na ez az amit pont elfelejtettem megkérdezni tőle! - sóhajtotta csalódottan.
- És, hogy néz ki? - tudakolta Lumier. - Lehet, hogy ismerem.
- Hát elég magas, legalább egy fejjel nagyobb mint én. Barna haja van és nagyon szép barna szeme. - szólt elérzékenyülten.
- Ez eddig bárki lehet szinte. Az a-ban sok ilyen srác van. Majd mutasd meg ha látod! - indítványozta Lumi.
- Oké, majd megmutatom.
- Össze kell hozzunk vele! Ez a sors keze volt, hogy ráess! - ujjongott Flammi.
- Jaj dehogy hoztok! Még azt se tudom kicsoda, nem is ismerem! Lehet, hogy a gyomok küldték rám, hogy szaglásszon utánunk. Én már bármit el tudok képzelni.
A gyomok sötét csapata 3 osztálytársukból állt: Vermisz Foxból, Köld Benből és Vold Roxanból. Csak ők hívták így őket, hogy mások ne tuják, hogy kikről beszélnek.
- Ja lehet, vigyázz Szoszi! Ugye nem mondtál neki semmit rólunk? - kérdezte kétségbeesetten a dióbarna hajú Éndzselin.
- Dehogy, nem vagyok hülye! Csak ilyen általánosabb dolgokról beszélgettünk Pl.: suli meg a csodálatos tömegközlekedés stb...
- Akkor jó. - nyugodott meg a lány.
- Én már látom magam előtt az esküvőtöket! Ugye lehetek én a koszorúslány? - kezdte a kombinálgatást újra Flammi.
- Jajj szállj már le a földre te kombinátor! - utasította rendre Szolóra. - Elmehetnél egy ilyen párösszehozó műsorba műsorvezetőnek!
- Párösszehozó műsorba!  - nevetett a meglehetősen új kifejezésen a másik 3 lány.
- Én nyelvújító vagyok, nem tudtátok? 
A lépcsőről egyszer csak egy rövid barna hajú szemüveges lány szaladt le hozzájuk az öltözőbe:
- Gyertek már itt van Penti!
Penti a testnevelés tanáruk volt.
- Megyünk! - kiabálta Lumi.