1. rész

Az első nap

 2012. szeptember 1. - je.  Igen, egy újabb tanév vette kezdetét az Alma Máter Gimnázium tanulói számára. Megszólalt a csengő, minek hatására a sok matrózblúzos lány és fehér inges fiú a termeik felé indultak. A 10. c is hasonlóan cselekedett. Volt aki izgatott és már alig várta, hogy felérjenek és elmesélhesse a nyári élményeit, míg mások egykedvűen és a melegtől bágyadtan cammogtak fel a hosszú lépcsősorokon. A magassarkúk kopogása egyre hangosabb lett, ahogy a 24-es teremhez értek. Itt mindenki megállt ugyanis az ajtó zárva volt. Nem éppen a kedvességéről híres osztályfőnökük becenevén N. Mary ugyanis lassan vonszolta föl öreg és termetes testét a lépcsőkön.
 A fekete fogasok alatt már jól láthatóan formálódott ki a szokásos baráti kör, ami 4 lányból és 2 fiúból állt. Közvetlen a falnak támaszkodott egy kisebb termetű karcsú lány. A haja félhosszú, középbarna és enyhén hullámos volt, szemei csokibarnán csillogtak a folyosó félhomályában. Sötétkék csíkos matrózblúzt, térdig érő ceruzaszoknyát és fekete magassarkút viselt. Nagyon élénk szemei voltak, olyanok amilyenekkel nem találkozik szívesen az ember tekintete.
- Ezek az évnyitók mindig olyan hosszúak! El sem hiszem, hogy már vége a szünetnek! Pedig olyan jó volt ez a két és fél hónap szabi! - mosolygott miközben egy nagyot nyújtózott.
- Ja szerintem is! - helyeselte a mellette álló göndör sötétbarna hajú, kicsi grafitszürke egérszemű lány, miközben óvatosan beletúrt a fürtjeibe. - Remélem nem kell sokáig itt állnunk mindjárt leszakad a lábam, ebben a hülye cipőben!
Pedig jól illett a lábaira a fekete ezüststrasszos törpesarkú, ehhez kétség sem férhetett. Középmagas volt és átlagos kinézetű lehetett volna, ha nem adott volna neki ilyen szép dús hajkoronát és fehér mosolyt az élet.
- Ilyenkor örülök, hogy én fiú vagyok! - vigyorgott elégedetten a mellette álló középmagas szőke hullámos hajú, zafírkék szemű srác. Fekete cipőt, nadrágot, fehér inget és sárga nyakkendőt viselt.
- Biztos vagy te ebben? - nézett végig rajta megvetően a vele szemben álló kb. 158 centis, átlagos testalkatú csaj. Egyenes vékony szálú vállig érő dióbarna haja és mogyoróbarna tekintete volt. Fehér szandált, hosszú szoknyát és fehér inget viselt.
- Igen Éndzsike. Amúgy te, hogy hogy nem buktál meg? - kérdezte a szőke fiú.
- Úgy, hogy egész nyáron tanultam. - komorodott el.
- Nagyon nehezeket kérdeztek a pótvizsgán? - érdeklődött a másik srác. Neki gesztenyebarna szeme és ugyanilyen színű haja volt, ami egy kicsit a szemébe lógott. A legalacsonyabb fiúként tartották számon az osztályban. Arcát kis szeplők díszítették, ez meglehetősen aranyos, kis fiús kinézetet kölcsönzött neki. Ő is fekete cipőt, nadrágot, inget, nyakkendőt és fekete zakót viselt.
- Hát eléggé. - válaszolta a dióbarna hajú Éndzselin.
- Hogy itt milyen meleg van! - sóhajtott fel közülük egy magas, égkék szemű, hosszú szőkésbarna hajú lány.
Az arca mint mindig, most is pirospozsgásan nevetett, hosszú őzgidákat megszégyenítő kecses lábai méltóságteljesen kandikáltak ki a szoknyája alól.
- Még csodálkozol? - nézett rá jelentőségteljesen a grafitszürke szemű.
- Dehogy Szoszikám. Látom már miért van itt ilyen meleg! - mosolygott a szőkésbarna hajú csaj, aki Flammi névre hallgatott, miközben megvetően a 3 célszemélyre nézett.
- Hát igen ennyi langyi között! - fordult meg 180°- kal erre a csokibarna tekintetű Lumier, és gyilkos pillantását a vele szemben álló triászra szegezte, azon belül a középen álló, magas, szőke, olajzöld rókaszemű srácra, aki egy vakítóan fehér sátáni vigyorral ajándékozta meg majd így szólt gúnyosan:
- Szia Lumika drága! Hogy telt a szünet? Volt sok menet, mi?
- Szervusz kedves Fox! Ne magadból indulj ki, én nem a sarkon állással keresem a kenyerem veled ellentétben!
- Dehogynem, a múltkor is ott álltál láttam! - szólt be a szőke bal oldalán álló kávébarna göndör hajú, fenyőzöld szemű haverja, aki még nála is magasabb volt.
- Jajj menjetek már szobára! - javasolta a göndör fürtös Szolóra.
- Szánalmasak vagytok! - lépett közelebb hozzájuk megvetően hadonászva a zafírkék szemű szőke hajú Szilefin. - Ne csináljátok a feszkót, mert...
- Mert különben, mi lesz? - nevetett pimaszul a jobb oldali rövid szénfekete hajú nagyon sötétbarna szemű, közepes termetű srác. - Bevéded a csajaidat Szili?
Nem sok kellett volna, hogy Szilefin nekiugorjon a kötekedő osztálytársának, amúgy is nehezen tudta kordában tartani az indulatait. A zafírkék szemek most szikrákat szórtak a dühtől, de mivel nem akart balhét, lazán csak ennyit mondott:
- Szívesen megütnélek, de minek javítsak a kinézeteden?
 A fekete hajú srác, akit Bennek hívtak, már épp visszavágni készült, amikor megjelent az osztályfőnök a folyosó végén. Hosszú virágos szoknyájáról és asszonyos termetéről egyből fel lehetett ismerni. Az arca igen tekintélyparancsoló volt, minden gyerek egyből elhallgatott ahogy meglátta. A szemüveges, filigrán testalkatú Alfi egyből az ajtóhoz ugrott, rendes diák lévén. A többi osztálytársa kelletlenül követte, majd megvárták, hogy a tanát kinyissa azt. A kulcs nyikorgott a zárban, rég nem volt már használva.
 A 24- es terem fala sárgára volt festve, az új padok tisztán fehérlettek és kedvesen csalogatták újdonsült gazdáikat. A nagy zöld táblával szemben egy sötétbarna asztal állt, mögötte kipárnázott, piros tanári székkel. A 6 barát is igyekezett helyet keresni magának. A sötétbarna fürtös mindig jó kedélyű Szoszi úgy gondolta ideális hely lenne neki a középső padsor 3. padja. Nem sokat teketóriázott, gyorsan haladt a kiválasztott hely felé. De egy óvatlan pillanatban a törpesarkú kibicsaklott a lába alól, ő pedig nagyon igényesen lefejelte a padot. Akkorát koppant, mint amekkorát a tégla szokott, a mamája teraszán, ha a szomszéd gyereknek éppen rossz kedve van. Először csak meglepődött, majd egy pár pillanat múlva már fájdalmat is érzett a fejében és a bokájában. A többieknek nem esett le rögtön, hogy mi történt, kivéve a ravasz vigyorú Foxnak., aki egy jóízű kárörvendő kacajt hallatott. A lány fél pár cipője leesett a lábáról. Kicsit szédülve, de sikerült feltápászkodnia a padról, hogy a mögötte álló szöszi szemébe nézhessen, akinek miután sikerült abbahagynia a nevetést ezt mondta:
- Szolóra, te mit szívtál?
Szoszit megcsapta a már jól ismert, szúrós és undorító szagú férfiparfüm, vagy ahogy ő mondaná a büdös "gyomirtószag". Rég nem érezte már, így most még rosszabb volt. Ez az illat folyton kellemetlen emlékeket ébresztett benne és jó volt 2 és fél hónapra megszabadulni tőle.
- Friss levegőt! - nyögte visszafojtott dühvel.
- Mi a tököm van már megint? - lépett oda a barátnőjéhez Flammi és égkék pillantását a pacsuliszagúra szegezte.
Az nem szólt semmit csak egy önelégült mosollyal hátra ment a leghátsó padhoz, hogy helyet foglaljon.
- Jól vagy? - kérdezve aggódva a szőkésbarna hajú lány.
- Persze. Hol a cipőm? - kérdezte kétségbeesetten a földet pásztázva, miközben göndör fürtjeit próbálta hátradobni, hogy lásson is tőle valamit. - Á, megvan! - lehajolt érte a pad alá, majd felhúzta gyorsan.
- Szolóra, mit csinál ott a pad alatt? - mennydörgött az osztályfőnök, mert már mindenki helyet foglalt, csak ő kutathatott az asztala alatt, mint egy nyomkereső kutya.
- Én semmit, csak a cipőmet keresetem! - és sietve a helyére huppant.
A többiek nevettek, a tanár nem szólt semmit, de látszólag nem volt jó kedvében. A lány mellett Flammi ült, ahogy előzőleg megbeszélték.
- Ez nagyon gáz volt... Jól indítom az első napot. - gondolta magában Szoszi miközben a sajgó fejét tapogatta. A barátnője sajnálta szegényt, halkan suttogva kérdezte:
- Nagyon fájt?
- Hát egy kicsit, de túlélem. - mosolygott rá biztatásképpen.
- Mit kérdezett az a féreg? - tette fel az újabb kérdést a szőkésbarna teremtés.
- Azt, hogy mit szívtam. Gyomirtón kívül mást nem! Istenem de hiányoztak már nekem! EL se hiszem, hogy még három évet kell velük kihúznom! - borult ki egy kissé.
- Ne foglalkozz velük, totál elmebeteg mind. Én meg beszólok már: Mi a tököm van már megint?
- Jajj az jó volt! - mosolygott Szolóra.
N. Mary, hivatalos nevén Nósz Meria közölte az általános tudnivalókat, a könyvekkel és persze a házirenddel kapcsolatban is. A nap lassan telt el, főleg Szoszinak, aki eléggé lesántult. A buszozás és a gyaloglás is egy élmény volt számára hazafelé, de a barátai segítségével sokkal könnyebben ment, mintha egyedül vonszolta volna magét végig a városon.